Újabb négy ütemmel folytatná a Soroksári úton, a MÜPA szomszédságában 2019-ben megkezdett City Pearl lakónegyed építését Adnan Polat – írja a Népszava. Az Orbán családhoz több szálon is kötődő török üzletember projektcége, az APD Real Estate Kft. júliusban nyújtotta be az egykori Közvágóhíd 4,6 hektáros területén 6 ütemben megvalósuló új negyed 3., 4., 5., és 6. ütemére vonatkozó előzetes környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedély kiadását célzó kérelmét a Pest Vármegye Kormányhivatalához. Az első két ütemre minden előzetes vizsgálat nélkül megkapták az engedélyt.
A Vágóhíd utca, Soroksári út, Máriássy utca és a Vaskapu utca határolta területen újonnan felépülő öt, egyenként 12-13 szintes lakótoronyban összesen 1098 lakást alakítanak ki, míg az épületek földszintjén és az első emeletén összesen 8350 négyzetméteren nyitnak éttermek és üzletek, de lesznek irodák és egy két szintes, 1200 négyzetméteres fitneszkomplexum is. Az épületek alá egy kétszintes mélygarázst terveznek, amelynek végső kapacitása 1747 autó – írja a Népszava.
Az augusztus 3-án beadott hatásvizsgálati kérelem szerint az újonnan induló négy ütemben 15 százalékos lesz a zöldfelületi arány. Az első két üzemben ennél is rosszabb volt: zöldfelület a létesítmény alig 8,5 százalékán található. A soron következő 3. ütem építése – a sikeres engedélyeztetés után – jövő tavasszal kezdődne meg, míg a következők 2027-ben, 2030-ben és 2031-ben indulnának. A projekt egésze 2034 februárjára fejeződne be.
Az építtető az az Adnan Polat török milliárdos, aki Orbán Viktor barátjaként híresült el.