Magyaros konokságról, Orbán-pénzről és MCC-s IQ-tesztről beszélgettünk a Z generációval Tusványoson

„Van, aki azért jön Tusványosra, hogy jól érezze magát?” – ennek a kérdésnek a tapasztalati igazolására vagy cáfolatára vállalkoztunk a Fidesz erdélyi buliján. Közhely, de igaz, hogy a dús fenyvesekkel körbeölelt folyamvölgyben fekvő Tusványosnak – a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábornak – két arca van. Az egyik a délelőtti, amikor az ingyen látogatható, főleg politikai élű panelbeszélgetések zajlanak. Ekkor a NER-valóság összes rekvizituma egymás mellé sorakozik, a Drogkutató Intézettől az Alapjogokért Központon át a Teqballig, és ezekben a kegyelmi órákban az újságírók olyan valószerűtlen helyzetekben találhatják magukat, amilyenekben egész évben nem, például hogy a szomszéd sörpadon a szuverenitásvédelemben megfáradt Lánczi Tamás nyúl a pohara után, vagy hogy a politikusok válaszolnak a kérdéseikre.

Habár a programtematikák a gyimesi túrós puliszka főzéstől a kapunyitási pánikig terjednek, késő délutánig elsősorban a fideszes politikai, kulturális – és kisebbrészt gazdasági – elit tagjait lehet látni, hallani, kérdezni, ami a sajtómunkások mellett első sorban a helyi idős- és középkorosztályba tartozó párthívek számára csalogató. Ilyenkor az előadó/meghívott vendég/szervező/sajtós/pártszolga – egyszerű fesztiválozó arány nagyjából 5 az 1-hez, és ez az utolsó politikai interjúkba beleharapó koncertzörejekig ez nem is változik. A dübörgésre a sátrakból addig ritkán látott alakok merészkednek elő: fiatalok, ráadásul székelyek. Akik – vélhetően – azért jöttek, hogy jól érezzék magukat. A munkahipotézis így az első, esőverte nap után kezdett is csiszolódni:

hideg Cuic-kal és fémes közönnyel át kell vészelni a napközbeni világmegfejtéseket, hogy aztán a romlatlan erdélyi levegőt és az anyagországban illegalitásba rugdosott, de Tusvonyáson nagyot menő manórúd-gőzt magunkba szívva a székely Gen Z nyomába eredjünk, és megkérdezzük a fiataloktól, mit gondolnak erről a furcsa fesztiválról, a Magyarországra költözés vagy otthonmaradás dilemmáiról, a székely identitásról, a magyar kormányról, a jövőjükről meg miegymásról.

 „Számíthatunk a magyar kormányra”

A felvételi ponthatárok bejelentésének másnapján egy öttagú, 18-19 éves fiatalokból álló társasághoz csatlakozunk a fesztivál gumiabroncsos ülőhelyekből kialakított társalgójában. Többen Csíkszentmártonból érkeztek, az Tusnádfürdőtől negyedóra autóút. A középiskola elvégzése után van, aki Vásárhelyen, Kolozsváron folytatja, egyedül Huni tanul ősztől Miskolcon az egészségtudományi karon. Csak egy napra érkeztek Tusványosra – ahol egyikük szerint drágaság van –, de nem a zene vagy a közéleti programok, hanem a társaság miatt jöttek.

A politikát inkább csak követgetik, de a magyar kormányról megvan a véleményük.

Sok mindenben segítenek. Nagyon hálásak vagyunk nekik, rengeteg programot támogatnak, Udvarhelyen például sok zeneit programot. És ott van még a Bethlen Gábor Alapítvány

– mondja a többiek helyeslése mellett Dorottya, mire Balázs közbeszúrja, hogy az ő suliját, a nagy múltú, kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumot, Erdély egyik legrégebbi középiskoláját is a Bethlen újította fel.

Ezen a ponton megérkezik a társaság közéletben legjártasabb tagja, ám ő azt kéri, ne fotózzuk, és a keresztnevét se írjuk le, ezért a cikkben Vilinek neveztük el. „Vili, gyere ide, politikáról kérdeznek. Ő a politikus, bármi kérdésed van, tőle kérdezzél.”

Miért mondják itt az emberek, hogy hozzád kell fordulni, ha politikáról van szó?

Nem tudom, szerintem a családomból adódóan. Édesapám ügyvéd, jobban belelátok a jogi életbe, a politikába. Többet hallom otthon.

És érdekel a magyarországi politika?

Abszolút, jelentkeztem az MCC-be is. Most leszek egyetemista, politológia szakon, Kolozsváron.

És mit gondolsz a magyar kormányról?

Igazából én mint jobboldali szavazó, amit hallok otthon, és ahogy a híreket olvasom, abszolút meg vagyok elégedve. Igaz, hogy mi nem ott élünk, viszont rengeteg támogatást, rengeteg lehetőséget kapunk a magyar kormánytól. A mi iskolánk is a magyar kormány pénzéből épült Székelyudvarhelyen, és van egy csomó kulturális támogatás. Úgy gondolom, hogy elégedettek lehetünk ahhoz képest, hogy romániai magyarokként kisebbségben élünk.

A román politika nem foglalkoztatja Vilit: „Sokkal többen vagyunk tisztában a magyar politikával, mint a románnal.

Nem érzem hatását a román politikának.

„Jár még az Orbán-pénz is” – szúr közbe Huni, utalva arra az 1200 lej (96 ezer forint) értékű éves támogatásra, amelyet a Romániában magyarul tanuló diákok kapnak a magyar kormánytól.

És ezt Orbán-pénznek hívjátok?

Igen-igen, vagy magyar pénznek. Ez minden diák után jár, egyetemistáknak is. Vili Kolozsváron a román műszaki egyetemre megy, így neki nem fog járni, de Dorottya a Babesre megy (a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem – a szerk.), ami egy magyar egyetem, így ő kap. Ez jó dolog, hogy támogatják a magyarokat.

Vili azt mondja, hogy amíg a román ösztöndíjprogramok kiszámíthatatlanok, mert „egyik nap ez van, másik nap az”, addig a magyar kormánytól mindig megkapják a pénzt. „Számíthatunk a magyar kormányra.”

Románból ugyan kötelező érettségit tenni, de Vili azt mondja, az iskolában nem a köznyelvet tanulják. „Egyszerűen nem beszéljük úgy a román nyelvet.”

Habár magyar nyelvű egyetemi kurzusok Vásárhelyen és Kolozsváron is vannak, az orvosi gyakorlat például románul zajlik, ezért a magyarul tanulók hátrányban vannak, meséli Dorottya. „Én a magyar szaknyelvet baszhatom, mert Romániában élünk, és a hivatalos nyelv a román. Tehát nekem azt kéne tudjam, hogyha el akarok helyezkedni valahol”, mondja Gábor.

„Magyar Péter például támogatna minket? Azt tudom, hogy az Ötkertbe jár bulizni”

Nagyon tisztelik Orbán Viktort az erdélyiek azért, mert megengedte, hogy legyen magyar állampolgárságuk

– mondja Dorottya, és szavait nagy egyetértés fogadja.

Kérdésemre elmondják, hogy a 2004-es népszavazáson a határon túliak szavazati joga ellen kardot rántó baloldallal szemben máig erős az ellenérzés (hiába kért már 11 éve elnézést a románozó kampányért Mesterházy Attila), sőt a fiatalok szerint a Fideszen kívül máig nincs jelen más párt Erdélyben, még kampányidőszakban sem. Látják az erdélyiek is, hogy nem minden stimmel a magyarországi jobboldallal, de más politikai erőt nem érzékelnek errefelé, mondja Vili. „Azt látom az erdélyi magyarokon, hogy az zavarja őket, hogy a Magyarországon élő emberek őket lerománozzák, és azt mondják, nektek nincs szavazati jogotok ebben az országban, hagyjátok békén a magyar államot. De ezt mind baloldali szavazók mondják, egyértelműen. A baloldaliak mindig ellenünk szólnak” – magyarázza Vili, mire Dorottya elmondja, hogy szerinte „sok magyarországit bánt, hogy a pénzeket mi elszívjuk”. Erre a többiek megemelt hangon közbevágják, hogy ezt így érzik korrektnek, hiszen ők ugyanúgy magyar emberek:

Arról nem tehetünk, hogy ide születtünk.

Mivel mindannyian többségében magyarlakta településről érkeznek és magyar tannyelvű iskolákban tanulnak, azt mondják, számukra a kisebbségi lét nem aktív tapasztalata a mindennapoknak. Román szélsőjobboldali törekvések persze vannak – például a tavalyi Orbán-beszédet megzavaró, soviniszta AUR-osok. „Ők magyarellenesek, nem szeretik a magyar kultúrát, és teljesen azt akarják ránk nyomni, hogy mi románok vagyunk, román állampolgárok vagyunk, románul kell beszélnünk, és el kell felejteni a magyarságot”, mondja Attila, hozzáfűzve, hogy az éves Orbán-beszéd után valósággal felrobbannak a híradók, és hónapokig azon csámcsog a román média, hogy mi hangzott itt el.

Tavaly el is mondták neki, hogy miről nem beszélhet, és azt belefoglalta a beszédébe, az óriási volt. Le a kalappal előtte, hogy ezt meg merte lépni

– szúr közbe Dorottya, de azt is elmondja, hogy a kormányról „biztos más lenne a véleményünk, hogyha kint élnénk”. Vili elmondja, hogy Erdélybe nem jutnak el a magyar kormányfővel szembeni kritikák és a kormánya ellentmondásos döntéseiről szóló hírek, Huni szerint pedig se magyar pénz, se tanulmányi támogatás nem érkezne, ha nem lenne Orbán.

Ezután a srácok visszavágnak, és tőlünk kérdezik, hogy otthon mi a helyzet, például támogatja-e a diákságot az Orbán-kormány, de mi az újságírói szerepet szorosan magunkra húzva keresünk menedéket a válaszadás alól. Azt azért tojáshéjakon lépkedve elmondom, hogy az oktatáspolitika az egyik sokat kritizált, alulfinanszírozottnak tartott eleme az Orbán-kormánynak, mire Attila megkérdi, hogy a státusztörvény még érvényben van-e. A válasz: igen.

Mert erről nagyon-nagyon sok kritika hangzott el például. Mi, erdélyiek megkapjuk a támogatást, de a magyar kormány Romániában nem tud beleszólni a törvénykezésbe. Ezért mi nem látjuk a törvénykezési formáját, nem látjuk az irányítási formáját a Fidesznek vagy a kormánynak, de például a státusztörvényről sok kritikát hallottam. Nekem megvan a véleményem mindegyikről, nyitott vagyok véleményt változtatni bármikor, de nem tudom pontosan, hogy mit tartalmaz ez a státusztörvény, csak annyit, hogy sok problémát okozott az oktatásban

– magyarázza Attila, az egyedüli 17 éves a társaságban.

Amikor Magyar Péterről kérdezek, ellentmondásos vélemények érkeznek. Első nekifutásra lebalfaszozzák, majd közlik, hogy azt tudják, hogy az Ötkertben szeret bulizni („az TikTokon nagy trend volt”), azt viszont nem, hogy támogatná-e az erdélyi magyarságot. Huni szerint nem támogatná, Vili pedig azt mondja, ne beszéljenek hülyeséget, mert nem lehet tudni. „Sajnos a mi volt polgármesterünk nemrég meghívta Karácsonyt és Márki-Zayt, amivel senki nem volt megelégedve”, meséli Vili az ellenzéki városvezetők udvarhelyi látogatásáról.

Amikor a Magyarországra költözés, otthon maradás dilemmáiról érdeklődöm, mind azt mondják, hogy Erdélyben képzelik el a jövőjüket, mert minden ide köti őket. „De ez majd kialakul, mert tudod, magyarban amennyit vagy az egyetemen, annyit kell még ott ledolgozzál” – mondja a Miskolci Egyetemre felvételt nyert Huni, aki az anyaországi kitérő után mindenképp hazatérne.

„Az nagyon zavart, amikor könyveket kezdtek el fóliázni”

Az egyik vendégház előtt horgoló Fruzsina még csak 16 éves, de régi tusványosozó: kicsi kora óta kihozzák a szülei, először 2008-ban járt itt. Kézdivásárhelyi, de Sepsiszentgyörgyre jár suliba. Ez két olyan város, ahol a magyarok vannak többségben, így a kisebbségi létet ő sem annyira érzékeli. „Én úgy érzem, hogy ez így könnyebb, viszont abból a szempontból, hogy Romániában élek és románul kellene boldogulni, úgy nagyon rossz. Például a kolozsváriak, akiket ismerek, sokkal jobban tudnak kommunikálni románul.”

A székely identitást amennyire tudja, próbálja megőrizni, de nem éli meg olyan mélyen, mint a családtagjai. „Nem azt mondom, hogy nem fontos, csak úgy elvagyok vele.”

A székely identitás és úgy általánosságban a magyar identitás között szerinted mi a különbség?

Nagyon másképp gondolkodunk szerintem.

Miben például?

Nem is tudom. Például egyszer kimentünk erdélyiek csereprogrammal Magyarországra, és az nekem nagyon rosszul esett, hogy ott valamit alá kellett írni, és mondták, hogy azt csak a magyaroknak kell. Álltam és néztem, hogy oké, nekem is van állampolgárságom.

Ez milyen program volt?

Iskolák közti, cserediák program, a kinti gyerekeknél laktunk. Gondolom, nem akartak megbántani, csak hülyén jött ki. Onnan két embernek ha nem volt magyar állampolgársága, nekik is csak azért nem, mert a szüleik miatt nem vehették fel.

Fruzsina biológusnak készül, de Magyarországon, a tervek szerint Szegeden, csak a mesterképzését vagy a doktorit végezné el. Utána hazajönne Erdélybe, mert itt még lehet „fejleszteni a közösségen, a természeten, bármin, vagy elindítani új dolgokat”.

Tusványoson inkább a zenei, mint a politikai programok érdeklik („Bagossy például jó”), de azért megoszt néhány csípős gondolatot a magyar kormányról.

Az nagyon zavart, amikor ezt a melegellenes meg mindenellenes törvényt elfogadták, és könyveket kezdtek el fóliázni. Tényleg az van, hogy szar az ország gazdasága, viszont erre van idejük meg kedvük

– mondja.

„A székelyek bajszosok, pálinkát isznak és szalonnát esznek”

Egy háromfős sepsiszentgyörgyi társasághoz csapódunk. Ők az idén kezdik a középsulit, és töltik be a 16-ot. Nem először járnak itt, de korábban még a szüleikkel jöttek.

A zene, a társaság, a délelőtti programok, vagy mi az, ami idehozott titeket?

Inkább az MCC.

Hogyhogy?

Hát a tagjai vagyunk, és elhoztak minket ingyen. Szóval tök jó, tök jó!

Dani elmondja, hogy négy éve, még ötödikesként csatlakoztak a magyar kormány által bőkezűen támogatott tehetséggondozóhoz: Erdélyben ők voltak az első évfolyam. Aki csatlakozni akart, annak át kellett menni egy IQ-teszten, valamint több logikai és pszichológiai feladatot is teljesíteni kellett, magyarázza Fruzsi (mármint egy másik Fruzsi). Az MCC-n kéthetente, szombatonként szoktak lenni kurzusok olyan változatos témákban, mint a biológia, a társadalomtudomány, a robotika vagy az informatika.

„Szerintem ezek arra vannak, hogy kicsit tágítsák a látókörünket, hogy aztán tudjunk választani, hogy a továbbiakban mit szeretnénk csinálni” – mondja Fruzsi.

Arra a kérdésre, hogy tudnak-e azonosulni a fesztivál ultrajobboldali értékrendszerével, azt mondja, Tusványoson vannak fura dolgok, de „nálunk hasonlóan szokott a többi fesztivál is zajlani, szóval viszonylag szokásos”. A furcsaságokra külön nem tér ki: „Maradjunk abban, hogy alapvetően rendben van. Annyira nem folyunk bele a politikába.”

Ugyanakkor azt elmondja, hogy a magyar kormánytól érkező támogatások híre elér a diáksághoz:

Az mindenkinek megvan, hogy mit milyen pénzből finanszíroznak. Van, amit csak így emlegetünk, hogy a magyar pénz, hogy ez meg ez magyar pénzből van meg ilyesmi. Ez mindig ki van emelve, így tudjuk, hogy na, ez román pénz, ez meg magyar.

A székely identitás kapcsán Nimród azt mondja, megvannak azok a sztereotípiák, hogy „bajszosok, pálinkát isznak, szalonnát esznek”, Fruzsi pedig azt, hogy a közös magyar kultúra ápolása mellett a helyi szokások életben tartása is fontos.

Ha nem is hosszútávon, de tanulnék más országokban, viszont fontos, hogy a tudásunkkal fejlesszük az itteni régiókat is. Hogyha például kimennénk Magyarországra, és hát ott ragadnánk, mert azért elég hívogató, akkor azzal nem tudnánk kábé semmivel segíteni az itthoniakat. És azért nem lenne jó, ha minden székely vagy magyar kivándorolna, mert akkor elveszne az, ami itt van

– magyarázza Fruzsi, aki szerint az iskolában rá vannak kattanva arra, hogy „tartsák meg magukat Erdélyben”. Lehetőségek szerinte vannak itt is: a helyi egyetemeken elég magas szintű az oktatás, vannak kiutazási lehetőségek és a munkavállalás is rendben van. „A  lényeg, hogy kell tudni románul, mert az érvényesülés csak úgy garantált” – teszi hozzá.

„Egyfajta magyaros konokság ebben benne volt”

Egy egyetemistakorú lánytársaság tagjai már ötödik éve vannak Tusványoson, ahol egy keresztény ökumenikus fesztiválmisszión vesznek részt: a délelőttöt áhítattal kezdik, délutánonként pedig különböző foglalkozásokat tartanak – a beszélgetésünk napján például láthatatlan színház a program. „Egyesével mennek be az emberek, bekötjük a szemüket, és a látáson kívül az összes érzékszervüket használva próbálunk egy élménybe ágyazva egy történetet elmesélni nekik” – oszlatja el az értetlenségünket Gyopi, aki a Tusnád melletti Mikóújfaluból származik, de egy éve Budapestre költözött, hogy a Semmelweis Egyetemen járjon orvosira.

Alapjáraton azért mentem ki, hogy magyarul tudjak tanulni. Talán egyfajta magyaros konokság ebben benne volt. Kint azt tapasztalom, hogy nagyon könnyen akklimatizálódtam már így év alatt is, az akcentust is elhagytam. Most szoktatom vissza magam

– meséli, megjegyezve, hogy ideiglenesen Magyarországon ragadt, hiszen államilag támogatott helyet szerzett, így azt a hat évet, amit az anyaországban tanul, ott kell ledolgoznia. „A betegek jó része itthon román, így ha honosítanám is a diplomám, a román szaknyelvet úgysem beszélném.”

Gyopi azt mondja, foglalkoztatja annak a dilemmája, hogy gyengíti-e az itteni magyarságot azzal, ha külföldre vándorol. Vacillált azon, hogy inkább tanuljon itthon románul vagy külföldön magyarul, de szerinte talán így is tud emelni a közösségén úgy, hogy Magyarországon lát el erdélyieket, vagy visszatér dolgozni, „nem állami kórházba, mert oda valószínűleg nem vennének fel magyar diplomával”.

A Kolozsváron tanuló Fruzsina (merthogy ez a fesztivál a Fruzsináké) azt mondja, ők a barátjával úgy állnak a kiköltözéshez, hogy oké, ha világot látnak, és megtapasztalják, milyen egy másik kultúrában élni,

de ragaszkodunk ahhoz, hogy az itteni közeget és Székelyföldet erősítsük.

A politika nem foglalkoztatja, és önkéntesként nem is befolyásolja őket, így arról bővebben nem akarnak beszélni. Ugyanakkor azért hálásak, hogy a magyar kormány támogatással igyekszik rábírni a szórványban élő magyarokat, hogy az anyanyelvükön tanuljanak: ők is magyarul végezték az általánost és a középiskolát. Fruzsina azt mondja, többeket kifejezetten ezek a támogatások tartanak az iskolarendszerben, így nekik ez komoly lehetőség arra, hogy ne kallódjanak el és „később elérjenek valamit az életben”.

Arra a kérdésre, hogy a székely identitás számukra mit jelent, Gyopi elmondja, hogy ez valami plusz. Van a magyar identitás, és ez „azon belül egy szűkebb kör”:

Ami nagyon meglepő volt, hogy kint Magyarországon ismerik a székely himnuszt. Amikor így bemutatkoztam, hogy odavalósi vagyok, akkor elkezdték énekelni, és az annyira jól esett. Ez az identitás jobban összeköt. Fontos mindenkinek.