Belföld

Bűnözőből katonává avanzsált „tanárok” nem igazgatnak iskolákat

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Rétvári Bence államtitkár azt is elérte, hogy a nyár végén 40 olyan iskola volt, ahol senki nem akart igazgató lenni.

A Belügyminisztérium államtitkára Vadai Ágnes (DK) kérdésére válaszolt. Az ellenzéki politikus azt kérdezte, hogy miután sorra utasítják el a korábbi igazgatók pályázatait, arra lehet-e számítani, hogy „bűnözőből katonává avanzsált »tanárok« fogják igazgatni az iskolákat is?”.

Rétvári Bence közölte, hogy a pályázatok kiírását, lefolytatását a tankerületi központok végzik egy kormányrendelet alapján. A menet a következő. A pályázatok beérkezése után a tankerületi központ a Klebelsberg Központon keresztül javaslatot tesz Pintér Sándor belügyminiszternek az iskolaigazgató megbízására, előkészíti és elküldi a Klebelsberg Központnak a kinevezéshez szükséges munkáltatói dokumentumokat.

A 2024. június 28-ai elbírálású igazgatói pályázati eljárásnál 424 köznevelési intézményben írtak ki pályázatot, de csak 384 helyre érkezett pályázat,

40 intézmény igazgatói posztjára pedig nem nyújtott be senki.

A 384 pályázóból 337 esetben a minisztérium az igazgatói megbízás mellett döntött. A 384 iskola vezetésére 435 jelölt adott be igazgatói programot, de négyen a döntés előtt visszavonták pályázatukat. Rétvári Bence ismét felhívta a figyelmet, hogy az igazgatói pályázatoknál a döntést nem kell indokolni. Az iskolák szervezeti és működési szabályzata meghatározza a helyettesítési rendet, így természetesen egyetlen sem marad vezető nélkül a következő tanévben. Azt is jelezte, a státusztörvény garanciális szabálya, hogy katonát vezényelni csak akkor és olyan munkakörbe lehet, ahol megfelel az alkalmazási feltételeknek, beleértve a képzettséget, a 18. éven aluliakkal
kapcsolatos munkát végzőknél pedig az általánosnál szigorúbb büntetőjogi feltételnek.

Ha tehát az érintett személynek nincs pedagógus végzettsége, nem fog tanítani.

Az államtitkár arra nem tért ki, hogy egy júniusban rendkívüli eljárásban elfogadott törvénymódosítás szerint az 55 év  feletti katonák vezényelhetők iskolákba, a tankerületi központok a vezényelteket köteles fogadni. A tankerületi központ szükség esetén gondoskodik a képzésről, amelynek elvégzéséig a központ vezetője határozza meg a vezényelt feladatait. A  döntés ellen a Hang és a Szülői Hang nevű civil szervezet korábban petíciókban tiltakozott. Azokat több mint 20 ezren írták alá. Augusztus 2-án a Honvédelmi Minisztériumhoz vonultak, hogy átadják azokat. Miklós György, a Szülői Hang képviselője az átadáskor azt mondta, 40 kérdést tettek fel a Belügy- és a Honvédelmi Minisztériumnak, ám csak néhányra kaptak választ. Hangsúlyozta: az iskolák nem azért vannak, hogy oda a Honvédelmi Minisztérium az idősebb katonákat elküldhesse dolgozni – az iskolákban nem katonákra, hanem empátiára, rugalmasságra, gyermekszeretetre és elkötelezettségre van szükség.

Kapcsolódó
Nem kell indokolni az iskolaigazgatói pályázat elutasítását
Rétvári Bence általános érvényű választ adott, amikor főnökét a Kölcsey igazgatójáról kérdezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik