Belföld

Pokorni Zoltán szeptembertől óraadó tanár lesz egy budapesti gimnáziumban

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Nem csak a kutyák, a Tisza Párt is hasonló, az eddigi teljes establishmenttel szembemenő kommunikációt választott. A nagy kérdés az, miért annyira sikeres ma ez a stílus – mondta a Mandinernek adott interjújában Pokorni Zoltán leköszönő hegyvidéki polgármester a kerület vezetésére megválasztott Kovács Gergely győzelmével kapcsolatban.

Pokorni szerint ez a tendencia „régóta tetten érhető” a kerület politikai klímában, példaként említette, hogy Gulyás Gergely is csak három-négy százalékkal győzte le a 2018-as parlamenti választáson Bauer Tamás ellenzéki jelöltet, a 2022-es választáson pedig a momentumos Hajnal Miklós „antifideszes pozíciója” már fordulathoz vezetett a fideszes Fürjes Balázzsal szemben.

Június 9-én Kovács pártelnök sikerrel szedte össze a protest szavazatokat, amikről most nyilván azt hiszi, azok mind neki szólnak, pedig valójában antifideszes voksok. Én nagyjából így magyarázom a történteket, hozzátéve, hogy az előző másfél évtizedben megváltozott a kormánypártok támogatóinak szociológiai összetétele, háttere

– fogalmazott. Azzal kapcsolatban, érez-e dühöt Kovács Gergely fellépése miatt, azt mondta: „Néha van bennem ingerültség, de dühös nem vagyok. A polgárok többsége így döntött. Sokan azt gondolják, hamar csődbe viszi majd a kerületet. De nem olyan egyszerű csődbe vinni egy önkormányzatot, megvan a bürokráciának a maga tehetetlensége, jogi szabályozottsága.”

A kerületi turulszoborral kapcsolatban Pokorni arról beszélt, hogy szerinte az egész turul a kettősség dilemmáját hordozza, hiszen „a magyarság ősi jelképe, a nyilasok azonban kétségtelenül összevérezték”. Hozzátette: ettől nem lehet eltekinteni. Ám szerinte példás módon mutatja be, írja le ezt a helytörténeti gyűjteményünk turulkiállítása, amit Kovács Gergely be akar záratni.

Azzal kapcsolatban, milyen tanulság vonható le a júniusi eredményekből a Fidesz számára, úgy vélekedett:

Nincs ezen a téren jó tanácsom a politikai közösségemnek, aligha az én feladatom lenne. Nem hiszem ugyanakkor, hogy az országos kampányok tekintetében lehetne két síkon futni, külön az értelmiségnek, külön a kevésbé iskolázott polgároknak. Ma már a plakátokra rövid szövegek kellenek. Ennek persze megvan az ára.

Magyar Péter kapcsán azt mondta: „Én nem kívánom a lájkok számában mérni az igazamat, nem ezért vágtam bele a politikusi hivatásba több mint harminc éve. Így már nem is fog annyira hiányozni.” A jövőjével kapcsolatban pedig elárulta, hogy szeptembertől óraadó tanár lesz a Toldy Ferenc Gimnázium­ban, és tervei szerint felkeresi majd az oktatás azon szereplőit, akikre szerinte érdemes figyelni, nem tartja kizártnak azt sem, hogy ebből valamiféle olvasható anyag is születik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik