Belföld

Megúszta a büntetést a „drogos énekesnő”, miután sikeresen elvégezte az elterelést

Megszüntette az eljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség az úgynevezett „drogos énekesnővel” szemben, mert elvégezte az elterelést, és az illetékes pártfogói felügyelő szolgálat is jó véleménnyel volt róla. A többi négy személyt viszont továbbra is drogkereskedelemmel gyanúsítják – tudta meg a 24.hu.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta: a kábítószer megszerzésével gyanúsított nő igazolta, hogy részt vett az általa vállalt megelőző-felvilágosító szolgáltatáson.

A pártfogói felügyelet is eredményesen telt el, ezért az eljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség – a törvény által meghatározott, büntethetőséget megszüntető ok bekövetkezése miatt – megszüntette

– közölte lapunkkal az ügyész.

Az énekesnőt 2022 októberben mentővel vitték kórházba angyalföldi otthonából, miután rosszul lett. Lapértesülések szerint vágások voltak a karján, a toxikológiai vizsgálat pedig nagy mennyiségű kokaint mutatott ki a szervezetében.

Az énekesnő beismerte a kábítószer-birtoklás vétségének elkövetését, és vállalta, hogy részt vesz egy kábítószer-használatot kezelő ellátáson, illetve megelőző-felvilágosító szolgáltatáson. Az ügyészség ezért tavaly nyáron egy évre feltételesen felfüggesztette az eljárást vele szemben, egyúttal elrendelte a pártfogói felügyeletét.

Az énekesnő elvégezte az elterelést, de hogy az valóban sikeres volt-e, az a pártfogói véleménytől függött. Ezért az ügyészség nemrég tájékoztatást kért az illetékes pártfogói felügyelői szolgálattól a tapasztaltakról, valamint arról, hogy az énekes betartotta-e az előírt magatartási szabályokat. Mivel a pártfogó jó véleménnyel volt az énekesnőről, ezért megszüntették a vele szemben indult büntetőeljárást.

Az ügyben drogkereskedelemmel gyanúsított négy fő ellen azonban továbbra is eljárás folyik. Az utolsó információink szerint egy személy letartóztatásban, egy fő bűnügyi felügyeletben van, ketten pedig szabadlábon védekeznek. Ellenük két, elkülönített nyomozás is zajlik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik