Belföld

Kapával támadt a rendőrökre, majd ököllel állba vágta egyiküket a kapitányságon

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Letartóztatta a Debreceni Járásbíróság azt a borsodi férfit, aki kapával támadt a rendőrökre két és fél héttel ezelőtt. A Központi Nyomozó Főügyészség lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a rendőrök egy műszaki hibás jármű miatt intézkedtek annak tulajdonosával szemben.

A férfi azonban nem volt együttműködő, és többször is verekedni hívta az egyik rendőr, majd miután közölték vele, hogy előállítják a kapitányságra, ki akarta vonni magát az intézkedés alól.

A férfi az ingatlan hátsó kertjében magához vett egy kiélezett kapát, azt két kézzel a feje fölé emelte, majd meglendítette és elindult az intézkedő rendőrök felé, miközben kijelentette, hogy megöli őket, ha közelebb mennek hozzá.

– közölte az ügyészség.

Az egyik rendőr ekkor elővette a szolgálati lőfegyverét és felszólította a férfit, hogy hagyjon fel agresszív magatartásával, aki erre letette a kapát, majd megpróbált elmenekülni. A rendőrök elfogták a támadót, majd előállították. Az elkövető azonban ott sem bír magával, és ököllel állba vágta az egyik rendőrt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsított férfi nem ismerte el a bűnösségét a kihallgatása során. A bíróság egyetértett az ügyészség indítványával és elrendelte az elkövető letartóztatását. A jó erőben lévő férfit nemrég pénzbüntetésre ítélték felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik