Belföld

Több vendéglátóhelyre is betört, lopott, rabolt egy fiatalokból álló bűnbanda Budapesten

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség vádat emelt kilenc fiatalkorúval és három felnőttel szemben, akik több tucat vagyon elleni bűncselekményt követtek el Budapesten.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a banda tavaly júniustól novemberig követett el bűncselekményeket. Loptak élelmiszert, parfümöt, feltörtek különböző vendéglátóipari egységeket – gyorsbüfét, éttermet, kürtős kalácsozót, fagyizót, reggeliző helyet -, ahonnan ételt, készpénzt vagy technikai eszközöket vittek el.

A bűncselekményeket – amelyeket a vádirat 47 vádpontban mutat be – alkalmanként néhányan vagy többen együtt, társtettesként követték el.

A vád része egy rablás is, amikor az egyik fiú a Blaha Lujza téren kikapta egy férfi kezéből a táskáját, és amikor az áldozat utánafutott, a tolvaj társa elgáncsolta. A sértett az esés következtében csonttörést szenvedett. A nyomozásban 14 gyanúsítottat hallgattak ki, de egy felnőtt és egy fiatalkorú ügyét elkülönítve tárgyalják.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a 12 vádlottat üzletszerű lopásokkal, egyiküket rablással is vádolja. Az egyik fiú a vele szemben elrendelt bűnügyi felügyeletből megszökött, így őt fogolyszökéssel is vádolja az ügyészség.

A vádlottakkal szemben a kerületi ügyészség – az elkövetők körülményeihez egyéniesítve – javítóintézeti nevelést, próbára bocsátást, közérdekű munkát, elzárást indítványoz, az egyik – különös, többszörös visszaesőnek minősülő – felnőtt nővel szemben pedig börtönbüntetést – tudatta a főügyészség. A vádlottak többsége ebben vagy más ügyben letartóztatásban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik