Belföld

„Sajnos vagy nem sajnos, de meg fogok ölni valakit” – tagad a hajléktalant lakásába hívó és agyonverő fiatal

Kedden a Pécsi Törvényszéken megkezdődött annak az előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolt  21 éves férfinek a büntetőpere, aki a lakásába csalt és megölt egy hajléktalant Pécsett. Az ügyész  12 év fegyházbüntetést kért a brutális gyilkossággal vádolt fiatalra, de az nem ismerte be a bűnösségét, és az előre kiterveltséget, ezért a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet.

A vádirat szerint a férfi zárkózott lett, miután meghalt az apja és a nővére is. Elszigetelődött a környezetétől, gyógyszert szedett, s rendszeresen alkoholt fogyasztott. Tavaly év elején újabb fordulat állt be a viselkedésében: erőszakos, gyilkosságokkal teli filmeket nézett, majd foglalkoztatni kezdte az emberölés elkövetése. Az ezzel kapcsolatos gondolatait pedig a telefonján, hangfelvételeken rögzítette.

A férfi tavaly augusztus 20-án egy egyetemi gólyatáborba utazott. Másnap hajnalban a gólyatáborból felhívták az édesanyját, hogy vigye haza, mert gondok vannak a viselkedésével. Édesanyja hazavitte a fiát a pécsi lakásába, aki hajnalban kiment az utcára, majd találkozott a későbbi áldozatával.

A fiatalember meghívta magához a hajléktalan férfit és étellel kínálta. Miközben a sértett a konyhaasztalnál evett, a házigazda mögé lépett és egy kalapáccsal a fejére sújtott. Az áldozata próbált védekezni, de a támadója még többször fejbe vágta a szerszámmal. Amikor az ütésektől a sértett a padlóra esett, a fiatal háromszor mellkason szúrta egy konyhakéssel. A bántalmazott férfi a helyszínen meghalt.

Az RTL Híradó beszámolója szerint a férfi nem ismerte be a bűnösségét a mostani tárgyaláson, és mivel nem volt beszédes kedvében, ezért a korábbi vallomásait ismertették. Ezekben arról beszélt, hogy nagyon zaklatott volt, ezért bevett 15 darab gyógyszert, és ivott is, majd céltalanul bolyongott a városban. Állítása szerint a következő emlékképe az, hogy megismerkedett egy hajléktalannal, és örült annak, hogy a személyében társaságra talált. A bűncselekménnyel kapcsolatban pedig korábban így nyilatkozott.

Tompa voltam, nem értettem mi történik. Észrevettem a fejemből folyó vért, bepánikoltam. Ekkor keltem fel és nyúltam a konyhakésért, mellyel többször mellkason szúrtam. Egyszerűen képtelen voltam ésszerű gondolkodásra. Nagyon sajnálom, nem tudom, mi váltotta ki ezt nálam

– mondta a férfi, aki gyilkosságokkal teli filmeket nézett, és hangfelvételeken rögzítette az emberöléssel kapcsolatos gondolatait. Az egyiken az mondta, hogy: „Ez nem mehet így tovább. Előbb vagy utóbb, sajnos vagy nem sajnos, de meg fogok ölni valakit.”

A férfi most már nem ismerte be a bűnösségét és nem fogadta el az ügyészség által felajánlott 12 évet, ezért tárgyalás  lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik