Balavány: Balog Zoltán bocsánatkérése a bocsánatkérés megcsúfolása

„…szükséges tehát, hogy a püspök legyen feddhetetlen, egyfeleségű férfi; megfontolt, józan, tisztességes, vendégszerető, tanításra alkalmas; nem részeges, nem erőszakos, hanem megértő, a viszálykodást kerülő, nem pénzsóvár; olyan, aki a maga háza népét jól vezeti. (…)  Szükséges, hogy a kívülállóknak is jó véleményük legyen róla, nehogy gyalázatba és az ördög csapdájába essék.”

Pál apostol levele Timóteushoz, 3-5.

„Hát igen, az utca embere, hogyha megismer, akkor nem viszonyul pozitívan.”

Balog Zoltán, 2024. június 11.

A kegyelmi botrány február 2-i kirobbanása után, amelybe belebukott a köztársasági elnök és igazságügyi miniszter is, viszonylag hamar a nyilvánosságba került Balog Zoltán neve a botrány egyik felelőseként; egyes kormányzati források úgy hivatkoztak rá, mint akinek „köze lehetett” a kegyelmi ügyhöz. Balog első reakciója az volt, hogy elvonult egy ausztriai kolostorba imádkozni.

Közben Novák Katalin tanácsadói testületének tagjai sorra léptek el a köztársasági elnök mellől, majd az államfő lemondott.

Február 13-án, miután szimpátiaszavazást tartottak mellette a Magyarországi Református Egyház vezetői, Balog a zsinat lelkészi elnökeként diadalittas és önérzetes beszédet mondott. „Elutasítunk minden olyan törekvést, amely egyházunkat olyan ügybe akarja belerángatni, amelyhez semmi köze nincs” – szögezte le, és hozzátette: „Kegyelmi kérvényekkel egyházunk nem foglalkozik.”

Ő volt meg ő volt

Itt Balog még arra hivatkozott, hogy a köztársasági elnök tanácsadó testületének tagja, s ez hatalmazta fel rá, hogy az elnök kérésére állást foglaljon. Azt is leszögezte, hogy mindez nem tartozik senkire, csak Novák Katalinra és rá, ugyanakkor így hárította az elnökre a felelősséget: „Döntéseket ő hoz, szuverenitása megkérdőjelezhetetlen, az általa hozott döntésért vállalta a felelősséget.” Rezzenéstelen arccal úgy fogalmaz:

Az igazgatóhelyettes, K. Endre ügyében mások fordultak a köztársasági elnökhöz. (…) Másokkal egyetemben az én véleményemet is kikérték. Egyetértettem azzal, hogy kegyelmet kapjon. Hibáztam.

Szóval csak egyetértett másokkal egy testület tagjaként, így született egy hibás döntés. Megesik az ilyen.

Hozzátette azt is, hogy a kérvényt nem ő nyújtotta be és nem is terjesztette fel. Mindkét állítás igaz, hiszen

• kegyelmi kérvényt csakis az elkövető és/vagy annak (jogi) képviselője, illetve a hozzátartozója nyújthat be,
• és csak az igazságügy-miniszter terjesztheti fel a köztársasági elnöknek.

A politikai hazugság egyik eszköze, amikor a hazudozó irreleváns körülményeket tüntet fel abban a színben, mintha azok őt igazolnák; ezt a technikát mindközönségesen csúsztatásnak nevezzük.

„Minden reformátustól bocsánatot kérek”, mondta végül Balog, megalapozva a következő hetek kommunikációját, miszerint ez az egész: egyházi belügy.

Hatalmas volt a forrongás az egyházon belül és kívül egyaránt, de a kritikákat önérzetesen visszautasította a református vezetőség, például egy nyilatkozatban, amelyben azt követelték: „Akik illetékességből vagy illetéktelenül a református egyház belső ügyeit megvitatják, tegyék ezt azzal a tisztelettel és méltányossággal, amely egy több évszázados egyházi közösséget, annak vezetőit és tagjait ebben az országban megillet.”

K. Endre áldozataitól Balog nem kért bocsánatot, hanem általánosságban utalt arra, hogy „természetesen” együtt érez minden kiszolgáltatott gyerekkel, akinek a kiszolgáltatottságával visszaéltek. Aztán lemondott a zsinat lelkészi elnökeként betöltött pozíciójáról, ám megmaradt a földrajzilag legnagyobb Dunamelléki Református Egyházkerület vezető püspökének tisztségében. „Azért nem kérek bocsánatot, hogy kegyelmet kértem egy általam ártatlannak hitt embernek”, mondta a lemondásakor. A felelősségét így summázta: „Nem láttam, ebben az ügyben milyen veszélyek leselkednek nemzetünkre, egyházunkra, köztársasági elnökünkre.” Felolvasva egy előre megírt imaszöveget azt mondta: „Bocsáss meg, ha a gyermekbántalmazás áldozatai azt érezhették, magukra maradtak, nemcsak most, hanem annyiszor az életben. Védd őket, Istenem,  akkor is, amikor mi ezt elmulasztjuk.”

A lemondás indoklásában pedig a hősi áldozat pózába helyezkedett: „Egyházunkért teszem, hogy ne bánthassák tovább az ártatlanokat.”

Aztán jött a beismerés a 777 nevű blognak adott interjú formájában.

Külön figyelmet érdemel, hogy a riport készítője, Mártí Zoltán hivatalból a kormánypropagandát erősíti (az MTVA online igazgatója), ám meglepő módon kemény és lényegretörő kérdéseket tett fel Balognak; a videót vágatlanul közölte a blog. A püspök már az interjú elején elismeri, hogy szándékosan várt a kitálalással a kampány végéig: a választások után két nappal, június 11-én készült a felvétel.

A pedofil bűntársa Balog szerint ártatlan

A következőkben összefoglalom, helyenként szó szerint idézem az interjú legfontosabb mozzanatait.

Balog elmondja: K. Endre felesége kereste fel őt a kegyelmi kérvény ügyében, aztán a püspök a hivatalában, egy másfél órás személyes beszélgetés alapján döntötte el, hogy segít neki. Szerinte K. Endre „jó szándékú ember”, aki „csapdába került”. Hozzáteszi: „Nagyon aránytalannak éreztem és tartottam ezt a büntetést, és egyébként ebben nagyon sokan megerősítettek, jogi véleményeket is kikértem ebben az ügyben, hogy itt valami indokolatlanság volt, (…) akik őt be akarták ebbe az ügybe húzni, azokban volt egyfajta bosszúállás.” A riporter kérdésére, hogy ezt miből gondolja, azt feleli: „Azokból az iratokból láttam, amiket a bíróság valami miatt nem vett figyelembe.”

Ugyanakkor elmondja: „Nem a jogi helyzet korrigálására való az elnöki kegyelem, hanem valamifajta méltányosságból születnek az ilyen döntések”, „az elnöki kegyelem nem arról szól, hogy felülbírálunk egy bírósági ítéletet”. Mégis, arra a kérdésre, hogy máig meg van-e győződve K. ártatlanságáról, azt feleli, „alapvetően igen”. A riporter újra visszakérdez, miért gondolja Balog, hogy jobban tudja az igazságot, mint a büntetőeljárást lefolytató hatóságok, mire a püspök ilyen érveket használ:

Ezzel az emberrel én személyes kapcsolatba kerültem, és az volt a meggyőződésem, hogy ő ezt nem követte el.

Az is kiderül: Balog nem azt sajnálja, amit tett, hanem azt, hogy ennek következményei lettek. „Olyan egyszerű történet, megkeres engem valaki, azt kéri, hogy segítsek a kegyelmi kérvényt célba juttatni, ezt én megteszem. Itt javaslok egy rossz döntést, és igazából egy évig nem történik semmi, hiszen egy év múlva találja meg valaki ezt az ügyet; a vihar, ami e körül keletkezett, nem független attól, ami történt, de mégis megkülönböztetendő.”

Aztán azt állítja, nem túlzás kijelenteni, hogy személyesen járta ki a kegyelmet K. Endrének. Ő kereste fel azzal Novák Katalint azzal, hogy érdemes lenne ilyen döntést hozni. A riporter fölveti, hogy akkor még nem is létezett a tanácsadói testület, mire Balog úgy reagál: a személyes jó kapcsolatuk elég volt ehhez, nem volt szükség formális tanácsadói pozícióra.

Azt a riporteri felvetést sem korrigálja, hogy Novák személyesen Balognak köszönheti, hogy köztársasági elnök lett.

Az interjú mélypontja, amikor a kérdező felidézi, hogy az egyik áldozat öngyilkos lett, majd megkérdezi Balogot, ennek tudatában is úgy véli-e, hogy a bántalmazó bűnsegédjének helyes volt kegyelmet adni. Balog válasza így hangzik:

Az, hogy egyébként a gyermekvédelmi intézményekben sokszor milyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek gyermekek, az sajnos egy igazság. De hogy egyébként ebben az ügyben kegyelmet kapott K. Endre, az őket nem érintette, tehát amiről ön beszél, azon túl vagyunk (…) Ez nagyon megrázó dolog, de hogy közben egy embernek próbálok segíteni, ezt a két dolgot nem kell összekötni, főleg, ha egyébként ez nem a nyilvánosság előtt zajlik, tehát ez a gyerekeket nem érintette már, hiszen túl voltunk a történeten, megszülettek az ítéletek, és őnekik ettől kezdve nem volt kapcsolatuk ezzel az üggyel.

Arra a felvetésre, miként minősítené, hogy K. Endre, miután kegyelmet kapott, egy áldozatot próbált megvesztegetni, hogy hamis vallomást tegyen, az egyházi vezető így felel: „Ez nem volt egy szerencsés dolog a részéről”, és „nagyon rossz eszközzel próbált harcolni az igazáért.”

Amikor a kérdező rátér arra, hogy Balog az első perctől menekült a helyzetből, magára hagyva Novák Katalint, a püspök azt feleli: „Az embernek ahhoz idő és csönd kell, hogy fölmérje, mi is a dolga, és a segítségemet én ebben az ügyben meg a kiállásomat is fölajánlottam, ezt az elnök asszony nem vette igénybe. De én első perctől éreztem, hogy erkölcsi kötelességem vállalni ebben a szerepet, és később vállaltam is.” Hozzáteszi: „Akik ebben a leghangosabban kiabáltak, hogy ne mondjam: ordítoztak ebben az ügyben, azoknak nem a gyerekek érdeke volt a fontos, hanem hogy hogy tudnak ütni úgy a másik politikai oldalon, hogy ebből politikai hasznuk legyen, tehát inkább a tragikus részéhez sorolom ennek az ügynek, hogy a gyerekek újra eszközként lettek használva.”

A saját felelősségéről így vélekedik: „Bármennyire is vizsgálom a lelkiismeretem, én senkinek kárt nem akartam okozni, és bűnt nem követtem el.

Amit mások csináltak ebből az ügyből, meg amit én csináltam, az két külön dolog.

Amikor a riporter rátér arra, hogy Balog miért nem mondott le az egyházkerületi püspöki tisztségéről is, így fogalmaz: „Az, hogy én személyesen mit szeretnék és mi a kötelességem, két különböző dolog. Abban erősített meg a kerületi közgyűlésünk, hogy kötelességem folytatni ezt a munkát. Az esküm arról szól, hogy kizárólag az egyházkerületi közgyűlésem rendelkezéseit fogadom el.”

A riporter rákérdez arra is a püspöknél, hogy a hétköznapi emberek szerinte hogyan ítélik meg a személyét. Mire ezt mondja: „Hát igen, az utca embere, hogyha megismer, akkor nem viszonyul pozitívan. Viszont az ellentapasztalatom az az, hogy ahhoz ragaszkodtam, hogyha már meg akarnak tartani engem püspöknek ebben a kerületben, akkor legyen úgy.” Jut az önsajnálatból és a hősi pózból ide is: „Nem magányos harcosként állok itt a viharban. Olyan emberek állnak mellettem, akik testvéri segítséget nyújtanak.”

Végezetül Mártí Zoltán megkérdezi, mit üzenne a bicskei áldozatoknak. „Megrendítő számomra, ami történt, és ami az ő életükben kárt okozott, azért tőlük is csak bocsánatot tudok kérni, és kívánom, hogy találják meg azokat az embereket, akik valóságos segítséget nyújtanak, nem kihasználni akarják őket, és higgyék el, hogy én egy olyan egyházban élek és szolgálok, amelyik azért nagyon sokat tesz a gyermekvédelmi szolgálatban, a gyermekintézményekben, az óvodákban, az iskolákban” – feleli.

A történet már világosabb, a főszereplő nem

Úgy tetszik, Balog fejében mind a tényállítások, mind a morális következtetések tekintetében káosz uralkodik. Nem világos például az általa elmondottakból még mindig, hogy amikor kimondja ezt a két szót: „bocsánatot kérek”, és ugyanakkor azt állítja, nem követett el semmilyen bűnt, akkor vajon miért kér bocsánatot.

No persze, a bocsánatkérés stratégiai eszköz a politikában, olyankor is használatos, amikor nincs mögötte valódi belátás vagy bűntudat; úgy kezelik a bocsánatkérést, mint holmi varázsigét, aminek kimondásával egy-egy kínos ügy le van zárva, és tovább lehet lépni. A stratégiai bocsánatkérő nem úgy fogalmaz,  hogy én vagyok a hibás, ezt tettem és ezt okoztam, helytelen volt, hanem a „ha” szócska becsempészésével az egészet feltételes módba teszi. Így beszél Balog is: én ugyan nem tettem semmi rosszat, de ha te – tévesen – úgy érzed, hogy mégis, hát bocsáss meg.

Ez nem bocsánatkérés, hanem a bocsánatkérésnek a megcsúfolása. Bárkitől visszatetsző, de egy lelkipásztortól különösen.

A helyzet a következő:

• A gyerekek sorsát tönkretevő bicskei pedofil ragadozó bűnsegédjét a bíróság évekig tartó büntetőeljárás végén jogerősen bűnösnek találta. Balog viszont az elkövetővel folytatott másfél órás beszélgetés alapján úgy döntött, hogy az ítélet téves, ezért a bűnözőnek elnöki kegyelemben kell részesülnie. Azt hiszem, ennek fényében sem a mérhetetlenül felfuvalkodott, sem a határtalanul felelőtlen, sem az érzéketlen jelző nem túlzó Balogra nézve.
• Mindez azért történhetett, mert a református egyházon belüli kapcsolati hálón közlekedve K. Endre (mint aktív református egyháztag) eljutott Baloghoz, aki feltűnően szoros kapcsolatot ápolt Novák Katalinnal. Az elnök pedig szót fogadott neki.
• Amikor a botrány kitört, Balog elbújt és szótlanul, biztos fedezékből nézte végig, ahogy Novák és Varga Judit karrierje szilánkokra törik, valamint a politikai közösség, amelynek évtizedek óta tagja és haszonélvezője volt, válságba kerül. Ezt gerinctelen, jellemtelen és sunyi viselkedésnek tartani talán nem túl radikális álláspont.
• Aztán összehívta az egyházkerületek vezetőit, bizalmi szavazást kért, amit nagy arányban megnyert. Ekkor szólalt meg először. Mint a fent részletesen idézett interjúból kiderül, Balog ekkor nem mondott igazat, hiszen azt állította, hogy a tanácsadó testület tagjaként kérdezte meg őt Novák, és többekkel együtt volt azon a véleményen, hogy K. Endrének kegyelmet lehet adni. Ráadásul egyetlen felelősként Novák Katalint nevezte meg. Ezeket az állításait a 777-nek adott interjúban cáfolta. Amiből az következik, hogy első megszólalásakor rezzenéstelen arccal belehazudott az egyház, a világ és az áldozatok szemébe.
• Mindez természetesen olaj volt a tűzre: belső válság tört ki az egyházban. Sokan – köztük Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke is – a lemondását követelték, de Balog makacsul kapaszkodott a székébe, őrizni akarta a pozícióját. Ha valami, ez csakugyan ellentétes a püspöki esküvel, amiben ez áll: „Anyaszentegyházunk külső-belső építésében példaképpen elöljárni, (…) az általános jó rend s közbékesség virágzását, Isten országának dicsőségét előmozdítani szent kötelességemnek ismerem.”
• Bár azt állítja, a saját döntése volt az egyházelnöki pozícióról való lemondás, Balog ez ügyben is átszerkeszti a valóságot. Valójában ugyanis akkor mondott csak le, amikor már nem maradt más lehetősége, hiszen a teljes egyházvezetés ellépett mellőle. A zsinat új lelkészi vezetője, Steinbach József a 24.hu-nak adott interjúban ezt így fogalmazta meg: „Abban az időszakban minden nap tanácskoztunk, és ahogy napról napra mélyebben értettük meg a történtek súlyát, bizony eljutottunk odáig mindannyian, hogy ebben a helyzetben az egyetlen vállalható lépés, ha Balog püspök úr lemond az elnöki tisztségről.”
• Ugyanakkor Balog az egyik legbefolyásosabb református egyházi vezető maradt. Azt állítja, ezt nem ő akarta, hanem az egyházkerület, de így ez sem igaz. Az egyházi törvény 111. paragrafusa szerint a püspök dönthet a lemondásáról. Ezt az egyházkerület adott esetben elfogadja, ellenben akarata ellenére lemondatni a püspököt csak az egyházi bíróság útján lehet. Ismét Steinbach Józsefet idézem, aki ez ügyben diplomatikusan így fogalmazott lapunknak: „Arról, hogy miként alakul az ő pozíciója a továbbiakban, kizárólag a Dunamelléki Református Egyházkerület tud dönteni, vagy Balog püspök úr személyesen.”

Nem református belügy

De Balog püspök úgy döntött, inkább maradna a patinás Ráday utcai püspöki hivatal bársonyszékében. Megjegyzem, a Dunamelléki Református Egyházkerületet a nagy magyar reformátor, tudós teológus és zsoltárszerző Szegedi Kis István alapította a XVI. században, és rajta kívül is igen tiszteletreméltó elődei voltak Balognak. Az a szék kötelez, de nem erre.

Amit Balog tett, abba belebukott a köztársasági elnök, azon egy ország háborodott fel, az áldozatok újabb megaláztatást szenvedtek el, de aki az egész botrányt okozta, és belerángatta az egyházát, a szövetégeseit és a barátait, épp csak hátrább lépett egyet.

És most az van, hogy az egyik legjelentősebb egyházi vezető egy kiskorúak megrontásáért jogerősen elítélt ragadozó bűntársának a segítője.

Nem, mindez nem az egyház belügye. Egyrészt azért nem, mert Magyarországon az egyházak bevételeinek kétharmadát az állampolgárok biztosítják az adójukból. Tehát minden állampolgár felekezeti hovatartozástól vagy világnézettől függetlenül okkal-joggal várja el, hogy az egyház valóban a közjóért és a „közbékességért” fáradozzon, és ettől nem elválasztható, hogy mennyire hiteles emberek a vezetői.

Nem véletlen, hogy a Biblia és az egyházi rend szerint a püspöknek nemcsak a magánéletében kell feddhetetlennek lennie, de a közügyek tekintetében is. Az emberek többségében ráadásul élénk a spiritualitás iránti vágy a történelem kezdetei óta, és ennek betöltésében az egyházak hivatottak közreműködni. Semmiképp nem jó, hogy a Magyarországi Református Egyház egyik vezetője a társadalom többségéből undort és megvetést vált ki. Ahogy maga Balog fogalmaz: „Ha az utca embere felismer, nem reagál jól.”

Az, hogy Balog Zoltán a posztján maradjon, ma kizárólag Balog Zoltán érdeke. Nem tudom, meddig tartható még fenn az állapot, hogy egy erkölcsi értelemben ilyen megrendítően mélyre zuhant ember ilyen magas respektussal bíró pozíciót töltsön be. Talán naiv vagyok, ha sokakkal együtt azt remélem, hogy már nem sokáig.

Mert ha mégis, az valahol mindannyiunk szégyene.

Kapcsolódó

Steinbach József: Úgy éljük meg ezt a krízist, amin a református egyház keresztülmegy, hogy óriási figyelmeztetést kaptunk Istentől

Steinbach József – aki Balog Zoltánt váltotta a református egyház élén – azt ígéri, hogy az egyház nem fog kampányolni egyetlen politikai erő mellett sem. Interjúnkból kiderül az is, hogy az új püspök rockrajongó, és töpreng az egyház és a melegek viszonyán.