Belföld

Lemondásra kérte Balog Zoltánt a Tiszántúli Egyházkerület püspöke

MTI
MTI

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyar Református Egyház Zsinata lelkészi alelnöke közleményt adott ki, amelyben azt kérte a kegyelmi botrányban főszerepet játszó Balog Zoltán püspöktől, hogy fontolja meg lemondását zsinati elnöki tisztéről.

Az Index szerint az egyházközségekhez és lelkipásztorokhoz szóló nyílt levélben Fekete Károly azt írja, teológiai alapú érveléssel megkérte Balog Zoltánt, hogy gondolja át lemondását a zsinati elnöki tisztéről.

Fekete Károly azt írta nyílt levelében, hogy szerdán ismét beszélt Baloggal, és azt javasolta neki, hogy mondjon le zsinati elnöki tisztéről.

Bízom abban, hogy egyházunk egységét szem előtt tartva, egyeztetve az elnökségi tanács tagjaival, ezt hajlandó lesz megtenni. Döntésének meghozataláig legyünk türelemmel, kérem ezért minden egyháztagunk és minden szolgatársam mértéktartását. Előttünk van böjt első vasárnapja, amikor református gyülekezeteinkben úrvacsorai közösséggel kezdjük a húsvéti ünnepekre való felkészülést. Adja Isten, hogy a böjti időszak elősegítse személyes és közegyházi önvizsgálatunkat.

A levélnek a Református.hu-n egyelőre nincs nyoma. Az egyházi honlap címlapján még most is Balog püspök videóközleménye látható, amelyben kedden bejelentette, hogy nem mond le.

Balog Zoltánt kedden hallgatták meg az egyház Zsinati Hivatalában, hogy magyarázza meg a bicskei pedofilbűncselekményekkel összefüggésben elítélt K. Endre kegyelmi eljárásában játszott szerepét. Az egykori kormánypárti politikus az esemény utáni arról beszélt, hogy egyetértett azzal, hogy a férfi kegyelmet kapjon Novák Katalintól, aki a döntése miatti botrány hatására le is mondott államfői tisztségéről.

Balog szerint nem azért kell bocsánatot kérnie, mert „egy kegyelmet kérő ember” mellé állt, hanem azért, mert ez az ügy a református egyháznak kárt okozott. A Református Egyház tisztségviselőinek négyötöde vett részt a tanácskozáson, amely egy véleménynyilvánító titkos szavazással ért véget, melyen a jelenlevők 86 százaléka bizalmáról biztosította Balog Zoltán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik