Belföld

„A saját gyerekemnek is csak életemben egyszer adtam egy fenekest” – buszsofőr lett a gyerekbántalmazással vádolt iskolaigazgató

Bielik István
Budapest XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola.
Bielik István
Budapest XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola.

2018-ban írtunk először P. Zsoltról, Budapest XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola akkori igazgatójáról, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újkenéz korábbi fideszes polgármesteréről, akit gyermekbántalmazással vádoltak meg. Lapunknak nyilatkozó tanárok és szülők is azt állították, hogy a férfi több gyereket megütött, köztük egy kislányt. Akkor a rendőrség nyomozást indított az ügyben. 

A gyermekbántalmazás után öt évvel emeltek vádat 7 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt az akkor már csak volt igazgatóval szemben, aki azonban a vádemeléskor még nevelőként dolgozott egy fővárosi kollégiumban. 

P. Zsolt tárgyalása pénteken volt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahonnan a 444 tudósított. Kiderült, hogy a gyermekbántalmazással vádolt egykori igazgató jelenleg buszsofőrként dolgozik.

Az ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja a volt igazgatót, amiért – ahogy a vádirat állítja – a 2017/18-as tanévben az iskola intézményvezetőjeként a rá vonatkozó törvényi kötelezettségeket megszegve, fegyelmezési célzattal megalázó testi-lelki fenyítéseket alkalmazott a kiskorú diákokkal szemben.

Ahogy az korábbi cikkünkből is kiderült, hét – akkor 10 és 15 év közötti – diákról van szó. P. Zsolt az összes vádpontot tagadja, és méltánytalannak tartja, ami történik. „Nem tudom felfogni, miért teszik ezt velem” – mondta. Fenntartotta, amit régen is vallott, hogy ő nem bántott egyetlen gyereket sem, nem okozott sérülést nekik. Szerinte „senkinek nincs bizonyítéka arra”, hogy ilyet tett volna.

Egy olyan képet vázolnak fel a személyemről, hogy én folyamatosan félelemben, rettegésben tartottam volna a gyerekeket, de ha én ilyen karakter lettem volna, akkor ennek kellett volna nyoma legyen

– mondta, hozzátéve, hogy egyetlen tantestületi értekezleten sem jelezte senki ezt.

A 444 tudósítása szerint az igazgató az érintett diákokat problémásnak és hazudósnak nevezte, az intézményt pedig olyan kemény helynek írta le, ahol a táskák kipakoltatásakor pillangókés, vízipipa került elő, de évekkel korábban arra is volt példa, hogy éles lőfegyvert találtak valakinél.

Az első vádpontbeli eset 2018 áprilisában történt. Az igazgató folyosói rendbontás után behívott két diákot az irodájába, majd az egyiküket kiküldte. Állítása szerint ezt azért tette, mert feltételezte, hogy a rosszabbul viselkedő diák a társa előtt produkálja magát, és bízott benne, hogy hátha kezelhetővé válik, amikor egyedül marad. P. vallomása szerint nem így történt: a tanuló rátámadt, megütötte őt többször, míg ő védekezni próbált, az ütések következtében be is kékült-zöldült az oldala és a karja.

A fiú ezzel szemben azt állította, hogy az igazgató volt az, aki őt többször is pofon ütötte.

A másik sértett egy lány, aki azt állítja, hogy 45 percen keresztül felemelt karral guggolásra kényszerítette az igazgató, és kétszer-háromszor meg is pofozta. P. Zsolt a szóban forgó tanulót „agresszív lánynak” írta le, „problémás” diáknak, aki flegma volt, arrongáns, szemtelen, és a kérdéses napon az osztályfőnöke kísérte be az igazgatói irodába, mert nagyon csúnyán beszélt vele. P. Zsolt a tárgyaláson tagadta, hogy ezt a lányt bármilyen módon is bántotta volna, és szerinte 45 percen keresztül felemelt kézzel guggolni még egy élsportoló sem tudna.

A fizikai erőszakkal kapcsolatos vádakra reagálva P. többször elmondta, hogy ő nem vert, nem ütött meg senkit.

A saját gyerekemnek is csak életemben egyszer adtam egy fenekest

– jegyezte meg.

A 444 azt írja, az ügyben fontos tanú lehet az igazgató titkárnőjéből, aki a történések idején P. szerint a legtöbbször bent tartózkodott az irodában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik