Belföld

Letartóztatták Czeglédy Gergőt, Óbuda alpolgármesterét

Letartóztatták a Czeglédy Gergőt, Óbuda MSZP-s alpolgármesterét és azt az önkormányzati cégvezetőt, akit ugyancsak kedden vettek őrizetbe az óbudai önkormányzatot érintő korrupciós ügy miatt – tudta meg a 24.hu.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyben eljáró nyomozási bíró elrendelte a minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsított alpolgármester egyhónapos letartóztatását, és annak az önkormányzati cégvezetőnek a letartóztatását is, akit ezen bűncselekmény bűnsegédként történő elkövetésével gyanúsítanak. A végzés nem végleges.

Ahogy arról korábban beszámoltunk már tíz gyanúsítottja van az óbudai önkormányzatot érintő korrupciós ügynek. A Központi Nyomozó Főügyészség kedden több helyszínen, köztük a III. kerületi önkormányzat épületében végeztek kutatást és lefoglalást. Az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki az alpolgármestert, valamint egy önkormányzati cégnek a vezetőjét is.

A gyanúsítás szerint egy férfi – két reklámtevékenységet folytató gazdasági társaság ügyvezetőjeként – cégei felhasználásával több mint százmillió forintot fizetett az alpolgármesternek azért, hogy hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a reklámberendezések fennmaradásához, további reklámcélú használatához, illetve hasznosításához szükséges engedélyek és hozzájárulás megadása érdekében.

A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében a reklámtevékenységet folytató cégek ügyvezetője fiktív szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A cégek a színlelt szerződésekben írt szolgáltatást a valóságban nem teljesítették, azzal kapcsolatban nem végeztek semmilyen tevékenységet, az már a szerződések megkötésekor sem állt a felek szándékában.

A nyomozó ügyészség a napokban kihallgatott öt emberrel szemben vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének gyanúját közölte, melyet az alpolgármester tettesként, a többi gyanúsított – akik a „strómancégek” ügyvezetői voltak – bűnsegédként követett el. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával, és letartóztatta az alpolgármestert és az önkormányzati cég vezetőjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik