Belföld

Éheztették, és pokollá tették a hat kisgyermekük életét, börtönre ítélték őket

Letöltendő börtönbüntetésre ítélte az Esztergomi Járásbíróság azt a párt, akik rettenetesen elhanyagolták, éheztették és piszkos ruhában járatták óvodába és iskolába a hat gyermeküket. A bíróság korábban két év börtönre ítélte jogerősen a nőt, és most ugyanennyire ítélte a férfit is.

A bíróság mindkettejüket eltiltotta a közügyektől, és minden olyan tevékenységtől, amely során 18 év alatti személlyel foglalkozhatnának. A Tatabányai Törvényszék közlése szerint az ügyész a szabadságvesztés súlyosításáért, míg a férfi és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

A megállapított tényállás szerint a férfi és a nő élettársi kapcsolatából hat gyermek született. 2014-től Esztergomban éltek, s adományokból és a gyermekek után járó állami juttatásokból tartották fenn magukat, a használatra kapott ingatlan állagát pedig leélték.

A pár nem gondoskodott megfelelően a kiskorú gyermekek ruházatáról, a rendszeres tisztálkodásukról, megfelelő élelmezésükről, a gyermekek rendre piszkosan és ápolatlanul jártak óvodába, iskolába, és a felszerelésük hiányos volt. Nem kísérték figyelemmel, magas számú igazolatlan iskolai és óvodai hiányzást halmoztak fel.

– közölte közleményében a törvényszék.

A történtek és a higiéniás problémák miatt a gyermekjóléti központ kezdeményezte a kiskorúak családból való kiemelését. A család ezután Esztergomból Pilismarótra, Dömösre, majd Rigácsra költözött. A terheltek itt is folytatták a korábbi elhanyagoló életmódjukat, állandó munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkeztek.

2020. november 11-én a családsegítők kimentek a családhoz. Amikor kiértek, a gyermekeket elhanyagoltan, felnőtt felügyelet nélkül, balesetveszélyes, lakhatatlan házban, veszélyes eszközök és berendezések között találták, ezért a gyermekeket ideiglenes hatállyal nevelőszülőknél helyezték el.

A pár éveken keresztül súlyos mértékben elhanyagolta a gyermekeikről való gondoskodási kötelezettségét, ami a gyermekek testi épségét veszélyeztette, a testi és értelmi fejlődésüket, szocializációjukat jelentősen hátráltatta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik