Belföld

Brutális balhé volt egy budapesti McDonalds parkolójában, életveszélyesen megszúrtak bajonettel egy férfit

police.hu
police.hu

Brutális balhé volt hétfőn este fél kilenc körül az egyik budapesti McDonalds parkolójában. A BRFK az esettel kapcsolatos közleményében azt írta, hogy két embert megvertek, egyiküket pedig bajonettel meg is szúrta egy társaságnak az egyik tagja az egyik pesterzsébeti gyorsétteremnél.

A megszúrt 35 éves férfit életveszélyes állapotban vitték kórházba, társát könnyű sérülésekkel látták el. Az elkövetők autókkal menekültek el a helyszínről. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya életveszélyt okozó testi sértés és csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt indított nyomozást. Azt írták, hogy hat feltételezett elkövetőt 24 órán belül azonosítottak és elfogtak – egyikük önként jelentkezett a rendőrségen.

A nyomozás eddigi adatai szerint az egyik későbbi áldozat kezdeményezte a 27 éves haragosával lévő találkozót a Széchenyi utcában lévő gyorsétterem parkolójában. Egy nő miatt volt konfliktus köztük, és ezt akarták tettleg lerendezni. A 36 éves férfi egy barátját hozta magával (őt szúrták meg később), míg ellenlábasa többedmagával érkezett. A helyszínre érkező két társaság azonnal egymásnak esett. A hat feltételezett elkövetőt őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatásukat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik