Belföld

A NAV szerint ők mindent megtettek a Gattyán-ügyben, és nem tussolták el a nyomozást

A 24.hu megkeresésére reagált az adóhatóság arra az interjúra, amellyel foglalkoztunk hétfő délelőtt mi is.

A Partizánnak Tiszolczi Lajos pénzügyi nyomozó – aki hosszú évekig dolgozott a NAV-nál, illetve annak jogelődjénél – több súlyos állítást is tett. A műsor középpontjában a szexoldalakból meggazdagodó, Gattyán György és birodalma elleni NAV-nyomozás áll, amelynek értéke megközelítette a 20 milliárd forintot. (Az ügy színlelt szerződésről és súlyos adóelkerülésről szólt.)

Tiszolczi szerint bár több éves nyomozás zajlott a NAV-nál Gattyán ügyében, ezt mégis megszüntették: ennek oka pedig az volt szerinte, hogy a legmagasabb körökből tűntek fel emberek, akik végül eltussolták a Gattyán ügyet.

Tiszolczi arról is beszélt, hogy három rendkívül jó politikai kapcsolatokkal rendelkező külső személy, akik közül kettő széles körben ismert, közbenjárt a Gattyán-ügy megszüntetése érdekében. Tiszolczi hangsúlyozta: amennyiben ezek a személyek nem folynak bele az ügybe, a NAV folytatta volna a nyomozást a Gattyán-ügyben, és nem zárja le azt a vádemelés előtt. Ám miután ennek a három személynek a nevét megosztotta Tiszolczi a feletteseivel, a nyomozót leszedték az ügyről, és apró-cseprő feladatokat adtak neki, ahogy ő fogalmaz parkolópályára tették.

Az adóhatóság azt írta a 24.hu-nak:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eljárásaiban mindenkor a hatályos jogszabályok szerint jár el. Minden ettől eltérő állítást a leghatározottabban visszautasít. A Partizán Youtube-csatornáján ma megjelent videóban idézett ügyben a NAV minden jogi eszközt kihasznált, azonban a hazai és nemzetközi jogi fórumokon az alperesnek kedvező döntés született.

Azt is hozzátették, hogy „minden olyan állítással szemben, amely alkalmas a NAV-ba vetett közbizalom megingatására, megtesszük a megfelelő jogi lépéseket.”

Kapcsolódó
Kitálalt a NAV nyomozója: A legmagasabb körökből tussolták el a pornómillárdos elleni nyomozást
Gattyán György, közel 20 milliárdos ügyéről mutatott be eddig ismeretlen részleteket a Partizán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik