Pénteken délután 13 órakor a magyar rendőrség illetékesei eltávolították Ilaria Salis lábáról az elektromos nyomkövetőt, ami azt jelenti, hogy a nő szabadon távozhat az országból – írja a La Repubblica alapján a Telex.
Ilraia Salis olasz nemztetiségű, foglalkozását tekintve tanár, a nyilvánosság viszont azért ismeri a nevét, mert a magyar hatóságok vádja szerint a szervezője és aktív résztvevője volt 2023 februárjában Budapesten elkövetett antifasiszta támadásoknak a Kitörés napja idején. A vád szerint az aktivista társaival több embert megtámadt az utcán, és súlyosan bántalmazott. Miután letartóztatták, Magyarországon tartották fogva, ami az elmúlt hónapokban az olasz belpolitikában is forró téma lett. Az olasz közvélemény rossz szemmel nézte a fogvatartás körülményeit, beleértve azt, hogy Salist vezetőszáron, megbilincselt kezekkel és lábakkal vezették a bíróság elé. Míg Magyarországon ezek a gyakorlatok bevettnek számítanak, Olaszországban nem, ezzel magyarázható a felháborodás.
Salis ügyében az ország miniszterelnöke, Giorgia Meloni Orbán Viktorral is tárgyalt, márciusban azonban a magyar hatóságok úgy döntöttek, hogy Magyarországon marad börtönben az aktivista. A megoldást végül az jelentette, hogy egyrészt családja letette érte a 16 millió forintos óvadékot, másrészt az olasz zöldpárt listavezetőként indította el az európai parlamenti választáson, ahol aztán mandátumot is szerzett, így fel kell függeszteni az ellene folyó eljárást.