Élő Belföld

Magyar Péter: Bevezetjük a minimálnyugdíjat, visszahozzuk a katát, leállítjuk a gazdasági migránsok betelepítését

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
  • Ígéretekkel zárult Magyar Péter június 8-ai tüntetése a Hősök terén, Budapesten.
  • Nemcsak Magyar mondott beszédet, előtte a színpadra lépett Jordán Tamás, Nagy Ervin, Tarr Zoltán, Bálint András és Bujdosó Andrea is.
  • Csézy és Rost Andrea énekléssel járult hozzá az eseményhez.
  • Thuróczy Szabolcs pedig elszavalta a Szózatot.
  • Több zenés produkciót is láthattunk, hegedűn és zongorán is játszottak a színpadon.
  • A fellépők között bemutatták Lendvai Józsefet is, aki múlt héten részt vett a Békemeneten, de aztán Magyar Péter eseményére is ellátogatott egy „No war” feliratú táblával.
  • Szinte nem volt olyan beszéd, amit ne zavartak volna meg azzal, hogy valakihez orvost kellett hívni.

A közvetítésünket alább olvashatják.

Magyar Péter: Már tudom, hogy nincs Orbán nélküli Fidesz

Többi közt ezt mondta nekünk Magyar pénteki interjúnkban, amit itt elolvashat.

Kapcsolódó
Magyar Péter: Már tudom, hogy nincs Orbán nélküli Fidesz
Interjú a Tisza Párt listavezetőjével kiszakadt buborékról, arról, hogy mivel ért egyet ma is a 2010-es évek orbáni uniós politikájából, a háborúról, a szektaszellemről, a rendszer mélységéről, és arról, hogyan vezet az út a Mészáros-bank felügyelőbizottságából az Orbán-Mészáros-Tiborcz részvénytársaság lebontásáig.

Ezt várja ma Magyar Péter

A rendszerváltás utáni legnagyobb politikai demonstráció – ezt tűzte ki célul Magyar Péter, amikor bő egy hónapja meghirdette a mai a tüntetést a Hősök terére.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik