Belföld

Vitézy Dávid: Akinek vissza kellett volna lépnie, az Karácsony Gergely

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Úgy tekintek a mai napra, mint egy kétfordulós választásra, ahol az első fordulóban két jelölt maradt állva. Az első fordulót megnyertük, vasárnap jöhet a második – mondta Vitézy Dávid péntek délelőtti sajtótájékoztatóján, amelyet azt követően jelentett be, hogy a fideszes Szentkirályi Alexandra visszalépett a főpolgármester-választáson, és megkérte támogatóit, hogy Vitézyre voksoljanak vasárnap.

Vitézy szerint a Partizán által szervezett után világossá vált, hogy a jelenlegi főpolgármester „felsült, és bizonyította, hogy nem tud elszámolni a semmittevésért”. Véleménye szerint akinek igazából vissza kellett volna lépnie, az Karácsony Gergely.

Vitézy ezt követően a többi közt az alábbi ígéreteket tette: nem fog koalíciót kötni se a Fidesszel, se a DK-val, a helyettesei között nem lesz se DK-s, se fideszes. Hozzátette: szakemberekkel fogják vezetni a várost: „Gyurcsány emberei mennek, de Orbán emberei sem fognak jönni”. Újfent hangsúlyozta, hogy továbbra is nemet mond a maxi-Dubajra és a kínai magasvasútra.

Budapest szabadságát és sokszínűségét meg fogja védeni, ebben nincs alku, jelezte. Azt kérte mindenkitől, hogy az általa vezetett listát támogassa a vasárnapi választáson, nem ért egyet azzal, amikor Szentkirályi azt mondta, hogy támogatói listán a Fideszre szavazzanak.

Újságírói kérdésre Vitézy azt mondta: úgy látja, hogy vasárnap a döntés arról szól, melyik programot támogatják a budapestiek, és arra kérte a fideszes sajtóorgánumokat, hogy azt is idézzék, amikor azt kéri, hogy az ő listáját támogassák.

Szerinte az LMP racionális döntést hozott azzal, hogy támogatták. Hivatalos tájékoztatást nem kapott a fideszes jelölt visszalépéséről, két éve nem is beszélt vele, Szentkirályi döntését a péntek reggel publikált videójából tudta meg, állította (noha pár perccel annak kikerülése után már alapos Facebook-bejegyzésben reagált rá), és szerinte politikai döntés született.

Nem lesz fideszes, DK-s főpolgármester-helyettes, és nem lesz koalíció sem

– szögezte le ismét, hangsúlyozva, hogy minden személyi és szervezeti kérdésben a Fővárosi Közgyűlés a főpolgármester döntéséhez kötött. Mindent el fog követni azért, hogy a főváros jogkörei megmaradjanak, tette hozzá. Abban bízik, hogy a közgyűlésben létre tudnak hozni egy többséget a programja mentén, arra számít, hogy a Tisza Párt, az MKKP és az ő listája is új erőként jelenik majd meg, és képes lesz háttérbe szorítani a DK-t.

A visszalépésről egyeztetést nem folytattak, médiamegkeresésekből értesültek arról, hogy ez megtörténhet, állította.

Szakpolitikai kérdésekben reményei szerint mindenkivel fog tudni közös pontokat találni a közgyűlésben.

A sajtótájékoztató végén megjelent két párbeszédes képviselő, Barabás Richárd és Szabó Rebeka, akik egy „Vitézyvel a Fidesz át akar verni” táblával zavarták meg az eseményt, és hangsúlyozták, hogy korábban többször is világossá tették, hogy a Fidesz forgatókönyve Vitézy jelöltsége, ami végül meg is valósult. A sajtótájékoztatót ezt követően lekeverték.

Kapcsolódó
„Egy csomó mindenben megelőzte a korát” – a közlekedés-megszállott és Budapest-mániás Vitézy Dávid portréja
Miként lehetett 25 évesen BKK-vezérigazgató? Személyes vagy szakmai volt a konfliktusa Tarlós Istvánnal? Miért ült be a kormányba a Budapesti Fejlesztési Központ szétverése után? Kapcsolatainak vagy a tehetségének köszönheti a sikereit? Egyáltalán: milyen vezető Vitézy, aki most főpolgármester lenne? Portré.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik