Belföld

Gyurcsány nem zárta ki, sőt, elmondta, hogy működne együtt Magyar Péterrel

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A DK mindenkivel együttműködik, aki elutasítja a Fideszt. A Fidesznek ezt a kormányzati gyakorlatát, és elutasítja ezt a kormányzati filozófiát, amit képvisel. Ha Magyar Péter is úgy gondolja, hogy elutasítja, akkor természetesen

– ezt válaszolta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arra a kérdésre, hogy együttműködne-e 2026-ban Magyar Péterrel. Szerinte a világ legnormálisabb módja, hogy a különböző pártok együttműködnek. Szerinte a Fidesz lóg ki nyilvánvalóan demokratikus keretek közül.

A DK elnöke határozottan kijelentette, hogy szerinte Magyar Péter alapállítása nem igaz. Nem igaz ugyanis az, hogy van valamilyen titkos együttműködésük a Fidesszel. Nincs kék Fidesz. A volt miniszterelnök azt megerősítette, hogy a DK költött Magyar Péter bíráló kampányra, de úgy fogalmazott: „vigyáztunk is arra, hogy még véletlenül se lehessen azt hinni, hogy igaztalan állításokkal akarjuk az ő renoméját rontani. Csak tőle idéztünk.”

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, a mostani kampánynak az az érdekessége, hogy megérkezett egy új szereplő és ezt a szereplőt kellett elhelyeznünk a politikai térképen. A választást követően lesz látható az ország új politikai szerkezete.  Szerinte a következő választásokig minden bizonnyal három meghatározó szereplő lesz: a Fidesz, a Tisza és DK.

Arra a kérdésre, hogy ő személyesen miért nem vitázott Szentkirályi Alexandrával, vagy Magyar Péterrel, hiszen mindketten kihívták őt, azt mondta: „nem dolga a népszórakoztatás”. Nekik nem vele kellett volna vitázniuk. Szerinte Magyar Péter hibát követett el, hogy több érdemi vitát nem vállalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik