Belföld

Próbaideje alatt napközis gyerekeknek tarthatott foglalkozást a bicskei pedofil nevelő

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Cikkünk frissült!

A bicskei pedofilügy másodrendű vádlottja, Kunstár Béla 2019-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést kapott négy kiskorú fiú molesztálásáért, de már a próbaideje alatt egy olyan napközis táborban tarthatott gyerekeknek foglalkozást, amit a Miniszterelnökség támogatott, írja az Átlátszó.

A lap egy 2022-es gyerektáborról szóló pályázati dokumentumban szúrta ki a nevét. Az Országos Német Kultúregyesület (ONKE) beszámolójában ugyanis a következő szöveg áll:

az egyesületünk által második alkalommal szervezett napközis táborunk célja az volt, hogy nemzetiségi nyelvoktató általános iskolánk tanulóinak a magyarországi német nemzetiségi történelem, népismeret és kultúra területén szerzett tudását sokrétű, színes és élmény dús programjainkkal elmélyítsük. (…) Negyedik napon hangszerbemutatót kaptunk Kunstár Béla vezetésével, aki a rézfúvós hangszerek világába kalauzolta el a gyerekeket.

A beszámolót beküldő Loór Miklós a Lohr Kapelle rézfúvós zenekar vezetője. Az interneten számos felvétel fellelhető, ahol Kunstár ezzel a zenekarban lép fel, például a Lohr Kapelle Facebook-fotóin is.

A lap kereste az ONKE-t, a Miniszterelnökséget és a pályázatban szintén érintett Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-t. Választ sehonnan sem kaptak, de nem sokkal az email elküldése után eltűnt az ONKE honlapján elérhető beszámolóból Kunstár egyik említése.

Kunstár Bélát véglegesen eltiltották a gyerekekkel kapcsolatos munkakörök gyakorlásától, így ha valóban ilyen feladatot vállalt, azzal újra törvényt sérthetett. Áprilisban a Gulyáságyú Média szúrta ki, hogy Kunstár időközben elhagyta Magyarországot. Svájcban, egy buszos cégnél kapott állást, neve és fényképe nyilvánosan elérhető is volt az oldalon, azóta azonban eltűnt. A portál arra is rámutatott, hogy ebben a munkakörben az elítélt nevelő szintén gyerekekkel foglalkozhatott, hiszen a cég többek között iskolai osztályokat is buszoztat.

Magyar Péter a Facebook-oldalán reagált a lap cikkére. Mint írta, Gulyás Gergely miniszternek azonnal le kell mondania.

Gulyás Gergely és a Miniszterelnökség támogatja az egyik bicskei pedofil bűnözőt. Gulyás Gergelyék pénzelték azt a gyerektábort, ahol gyerekek között léphetett fel a próbaideje alatt a négy gyerek molesztálásáért elítélt bicskei pedofil. (…) Elég volt! Valljon színt a Fidesz, hogy miért ad kegyelmet pedofil bűnözőknek és miért enged pedofilokat a magyar gyerekek közé!

– írta.

Cikkünk megjelenése után reagált a Miniszterelnökség is.

„Az Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság nem tartozik Gulyás Gergelyhez. Ettől függetlenül is helyes, ha a nemzetiségi táborokat a kormány támogatja. Kizárólag a szervezők felelőssége, hogy ezekbe a táborokba kiket hívnak meg” – írták az mfor.hu-hoz eljuttatott a közleményükben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik