„Magyarországon minden nyolcadik nőt érinti a mellrák, ami évente 2000 nő halálát okozza. A mellrák elleni küzdelem színe a rózsaszín, ugyanakkor egy mellrákos beteg számára a valóság közel sem az. A betegek döntő többségét a kezelések, a műtétek és a haláltól való félelem erősen traumatizálja, nehéz megtalálni a kapaszkodókat, megtartani az erőt, a hitet.

Sokan szégyenként élik meg ezt az állapotot, mivel a társadalom még mindig tabuként kezeli, félreértelmezi a rákos megbetegedést – félelem, tabusítás övezi, olyasmi ez, amiről nem illik beszélni.

2022 novemberében áttétes mellrákkal diagnosztizáltak. Mindkét mellemben, a nyirokcsomóban rosszindulatú daganatos sejteket találtak, amik a csontokban és az agyhártyán képeztek áttétet. A hír lesújtott, de az orvosoknak és a kórházi dolgozók összefogásának köszönhetően viszonylag hamar elkezdhettem a kezeléseket. A statisztikák sajnos nem sok esélyt mutattak a túlélésemre. Az első megrázkódtatások után eldöntöttem, hogy meggyógyulok.

Tudtam, hogy nekem még nagyon sok dolgom, feladatom van itt, amiket nem lehet csak úgy hátrahagyni. A családomról, férjemről, négy gyermekemről nem is beszélve.

Ösztönösen éreztem, hogy a fotó lesz az egyik legfőbb segítségem abban, hogy a betegség okozta traumát feldolgozzam, elfogadjam, megéljem az érzelmi hullámvölgyeket.

A képek nem pusztán dokumentumfotók, sokkal inkább ennek a nehéz, fájdalmakkal, veszteséggel, szorongással, kihívásokkal és megnyugvással teli időszaknak a lenyomatai. A gyógyulás folyamatában fontos szerepe van a természettel való bensőséges kapcsolatnak, mely a fotósorozatban is visszatérő motívumként szerepel.”

„Az áttétes mellrák jelenleg nem gyógyítható, de egyre több kezelés elérhető, aminek köszönhetően krónikus betegséggé szelídíthető. 10 sugárkezelés, 32 kemoterápiás kezelés, tüdőembólia és egy komolyabb műtét után jelenleg gyógyszeres kezelésen vagyok, illetve havonta járok csontépítő infúzióra a csontáttétek miatt. Negyedévente vannak kontroll vizsgálatok (CT, MR). A kemoterápiás kezelések végeztével a hajam is szépen kezd visszanőni, és a napjaimat a családommal, a barátaimmal, olvasással, kertészkedéssel és fotózással töltöm. Az életünk visszatért a rendes kerékvágásba, és már nem a betegségem, az életért folytatott küzdelem határozza meg a hétköznapokat. Elfogadtam az állapotom és megbékéltem a helyzettel, nagyon bízom abban, hogy a közeljövőben gyógyíthatóvá válnak a rákos megbetegedések.” (Kölcsey-Gyurkó Sára)