Belföld

16 milliós óvadékért kiengedik a börtönből Ilaria Salist

Attila KISBENEDEK / AFP
Attila KISBENEDEK / AFP
Megszünteti az antifa-ügy elsőrendű vádlottjának letartóztatását 16 millió forint óvadék ellenében a Fővárosi Ítélőtábla szerdai végzésével és elrendeli bűnügyi felügyeletét - tudatta a bíróság honlapján közleményben.

Az ügyben a Fővárosi Főügyészség vádirata alapján folyik büntetőeljárás a Fővárosi Törvényszéken Ilaria Salis – mint bűnszervezetben elkövető – ellen testi sértés kísérlete miatt.

A vádemelést követően a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla az elsőrendű vádlott 2023. február 14-én elrendelt letartóztatását az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig szökés, elrejtőzés veszélye miatt fenntartotta. A védő a letartóztatás megszüntetését és többek között bűnügyi felügyeletet, illetve 16 millió forintos óvadék megállapítását indítványozta.

A Fővárosi Törvényszék ezeket a védői indítványokat elutasította, a vádlott és védője azonban fellebbezett. A védő arra hivatkozott, hogy időközben védence személyi körülményeiben és az ügyet érintően is jelentős változások következtek be. A vádlott személyi körülményei mindkét országban rendezettek, Budapesten is van tartózkodási helye. Továbbá a vádirat szerint nincs adat arra, hogy bármelyik cselekményben központi szerepet játszott volna, vagy közvetlenül sérülést okozott volna.

A fellebbezést a Fővárosi Ítélőtábla szerdai végzésében alaposnak találta.

A tábla szerint bár a szökés, elrejtőzés veszélye továbbra is megállapítható a vádbeli súlyos bűncselekmények bűnszervezetben történt elkövetése, kiemelkedően erőszakos, útonálló jellege, továbbá a vádlott magyarországi kötődésének hiánya miatt, a védő azonban alappal mutatott rá, hogy a vádlott személyi körülményei tisztázottak, rendezettek. Továbbá a büntetőeljárás során aktív, együttműködő magatartást tanúsított. A tábla szerint a vádbeli cselekményből, valamint a magyarországi kötődése hiányából adódó szökés, elrejtőzés veszélye kiküszöbölhető az ingatlanra korlátozott, a vádlott mozgását nyomon követő technikai eszközzel és óvadékkal együtt elrendelt bűnügyi felügyelettel.

Mindezek alapján a tábla szerdán meghozott végzésével az elsőfokú bíróság döntését megváltoztatva a védő enyhébb kényszerintézkedés iránti indítványának helyt adott, a vádlott letartóztatását 16 millió forint óvadék letétele esetére megszüntette és elrendelte a lakóhelyre korlátozott bűnügyi felügyeletét az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig.

A vádlott a bűnügyi felügyelet helyéül kijelölt budapesti ingatlant csak a bíróság külön engedélyével hagyhatja el, a magatartási szabályok megtartását pedig a vádlott mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni.A tábla határozata végleges. Az óvadékot három hónapon belül a vádlott és védője teheti le, a vádlott szabadítására csak ezt követően kerülhet sor – közölték a bíróság honlapján.

Ilaria Salis története hatalmas visszhangot váltott ki Olaszországban, miután vezetőszáron kísérték őt a tárgyalóterembe még az év elején. Kovács Zoltán ezt természetesnek nevezte, de még a római nagykövet is főműsoridőben adott interjút az olasz közmédiának az esettel kapcsolatban néhány nappal később. Az olaszok haza is akarták szállíttatni őt, de végül meghátráltak. Ilaria Salis elindul az EP-választáson.

A vád

A büntetőeljárás adatai szerint három külföldi állampolgár egy szélsőséges baloldali ideológiával szimpatizáló szervezet tagjaként demonstrációkon erőszakos támadásokkal akarta felvenni az ideológiai harcot a fasiszta eszméket hirdető szélsőséges jobboldaliakkal. Céljuk az volt, hogy az áldozatoknak bántalmazással okozott megaláztatása olyan mértékű lelki gyötrelmet okozzon, amely elrettenti a szélsőjobboldali mozgalmak más képviselőit. A három vádlott a szervezet ideológiai céljával azonosulva Budapestre tervezett, összehangolt támadások miatt utazott Magyarországra. Az elsőrendű vádlott több támadásban is részt vett, míg a másik kettőt az egyik tervezett bántalmazás helyszínéről menekülés közben fogták el.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint 2023. február 9-11-én Budapesten öt, egymással összefüggő támadás történt, melyekben négyen súlyosan, öten könnyebben sérültek meg. Három feltételezett elkövetőt február 11-én elfogtak: egy 38 éves olasz állampolgárságú nőt, egy 29 éves német férfit és egy 26 éves német nőt. A Fővárosi Főügyészség korábban azt közölte: az elkövetők szélsőjobboldali nézetekre utaló öltözékük miatt támadtak számukra ismeretlen, a “kitörés napja” elnevezésű rendezvény résztvevőinek vélt sértettekre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik