Belföld

A fideszes Németh Zsolt szerint, ha nem lennénk NATO-tagok, most mi állnánk háborúban Oroszországgal

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A NATO védelmi szövetség. Az, hogy Oroszország ezt a védelmi szövetséget fenyegetésnek tekinti, pusztán arra bizonyíték, hogy uralmat akar gyakorolni a NATO-tagok, vagy legalábbis a NATO-tagok egy része  felett

– hangzott el kedden a Magyar Atlanti Társaság konferenciáján a Magyar Tudományos Akadémián. Az idézett mondatok az országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, Németh Zsolt száját hagyták el, aki egyébként is a kormány atlantista szárnyához tartozik. A képviselő több ízben bírálta már Oroszországot az ukrajnai háború kezdete óta, „Ruszkik haza!” – üzente meg például a Facebook-oldalán a konfliktus első heteiben. Ilyen hosszan ugyanakkor még nemigen részletezte álláspontját a NATO és Oroszország szembenállásával kapcsolatba.

A Válasz Online tudósítása szerint Németh úgy fogalmazott, „az oroszok nem feltétlenül megszállni akarnak minket, csak diktálni, hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk. Kivel szövetkezhessünk, milyen fegyvereink lehessenek, mit képviseljünk a nemzetközi fórumokon”. Hangsúlyozta, „mondjanak bármit Putyin propagandistái”, a NATO nem oroszellenes szervezet, nem tervezi és soha nem is tervezte megtámadni Oroszországot, de képes megvédeni a tagjait egy orosz támadástól. Magyarországgal kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, Oroszország azért nem tudja katonai eszközökkel korlátozni a magyar szuverenitást, mert NATO-tagok vagyunk.

Hogy ha most nem lennénk NATO-tagok, akkor valószínűleg jelenleg nem Ukrajna védekezne egy orosz támadással szemben, hanem mi

– jelentette ki.

Németh szerint lehet kritizálni a katonai szövetséget, lehet ajánlásokat tenni a jobb működés érdekében, azoknak a narratíváknak viszont elejét kell venni, melyek szerint a NATO rossz és nem szabadna tagnak lennünk. Utalt arra is, hogy ezek a hangok a kormány részéről is hallhatók. „Itt nekünk, a kormányoldalnak különösen résen kell lennünk. Világossá kell tenni, hogy a NATO-tagság iránti közbizalom megingatására irányuló kommunikáció akkor is a kormány tényleges politikáját támadja, ha retorikailag megpróbálja kormánypártiként hangszerelni magát” – fejtegette, majd végül kifejtette azt is, hogy magyar szempontból teljesen indokolatlan a NATO hibáztatása, a NATO ugyanis

semmi olyat nem művelt Ukrajnában vagy Ukrajnával, ami Oroszországot a nemzetközi jog alapján felhatalmazta volna preventív csapásra Ukrajna ellen akár 2014-ben, akár 2022-ben.

Kapcsolódó
Ruszkik haza! Az ellenzék a fideszes Németh Zsolt mellett
Bár a Fidesz híveit megzavarta, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint bejegyzése belefér a kormány által képviselt semlegességbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik