A kegyelmi botrányról kérdezett a Telex, hogy elárulják-e, miként született a bicskei igazgatóhelyettes számára kedvező döntés, de Gulyás nem kívánt erről beszélni, bár egy korábbi kormányinfón azt állította, hogy vannak információi ezzel kapcsolatban.
Gulyás szerint a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hanganyag (ebben Varga Judit beszél a vádhatóság működéséről) csak megerősítheti az állampolgárok bizalmát az ügyészségben, és megerősíti, hogy valóban nem Polt Péter az „ura” a szervezetnek, mert az a jogszabályok alapján működik. – Rogán Antalt nem kérdezte meg a hanganyagról – jelentette ki Gulyás. A hanganyagban ugyanis arról is szó volt, hogy minisztériumi személyek bementek az ügyészségre és iratokat manipuláltak.
Orbán Gáspárnak nincs irodája a Karmelitában – mondta egy másik kérdésre.
Szó volt arról is, hogy egy református lelkész azután bocsátottak el a minisztériumi háttérintézménytől, hogy kiállt a színpadra Magyar Péter mellett. Ennek kapcsán Gulyás kifejtette, politikai véleménye miatt senkit sem rúgnak ki sehonnan, de próbaidő alatt bárkit ki lehet rúgni, és Tarr Zoltánnal is ez történhetett.