Kedden Győrben járt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, ahol a Telex tudósítója megkérdezte Magyar Péterről is. Navracsics azt mondta: nem tartja veszélyesnek a Magyar Péter-jelenséget, és azt is hozzátette, hogy nem találkozott még olyan Fidesz-szavazóval, aki
emiatt megingott volna a támogatásban.
Navracsics Tibor szerint az Európai Parlamentbe emiatt nem fog kevesebb Fidesz-képviselő bejutni, hozzátette: „én mindenesetre mindent megteszek, hogy így legyen”. Hogy lesz-e újabb követője Magyarnak, hiszen legutóbb épp a Győrben ismét harcba szálló Borkai Zsolt fedezte fel a hasonlóságot saját maga és Magyar között, Navracsics azt mondta,
becstelen emberek bárhol előfordulnak, de remélem, hasonlóra nem látunk újabb példát.
Navracsics azt válaszolta, hogy sem Győrben, sem pedig Mosonmagyaróváron nincs veszélyben a fideszes jelölt pozíciója.
A Magyar Péter-jelenséget ebből a szempontból sem tartom veszélyesnek.