Belföld

Kúria: újra kell tárgyalni Makula István ügyét, aki egy rendőri intézkedés után kómába esett, majd meghalt

Fülöp Dániel 24.hu
Fülöp Dániel 24.hu

Újra kell tárgyalni Makula István ügyét, aki hat évvel ezelőtt olyan súlyosan megsérült egy rendőri intézkedés során, hogy nyolc nap kóma után meghalt. A Magyar Helsinki Bizottság közleménye szerint eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte a Kúria a korábbi bírósági ítéletet, amely egyik vádlottat sem marasztalta el.

Jaj, anyám, meg fognak ölni!

– a szemtanúk szerint ezek voltak a kábítószer hatása alatt üvöltöző 30 éves férfi utolsó szavai, miután leteperték, majd kocsiba tették a rendőrök a férfi sógornőjének háza előtt. A később elhunyt férfi anyja hat évvel ezelőtt lapunknak azt mondta, az egyik szomszédja hívta ki a rendőröket, mert a  fia be volt drogozva és rugdosta a kaput.

Elmondása szerint később aztán ő is felhívta rendőröket, de csak azért, hogy vigyék be gyomormosásra a bedrogozott fiát. Az asszony azt állította, hogy a kiérkező rendőrök előbb sokkolót használtak, majd ütötték-verték a fiát. A család szerint rendőri túlkapás történt, ezért feljelentést tettek az ügyészségen. A rendőrség azonnal cáfolta a sokkoló használatát, szerintük a fiatalember önkívületi állapotban őrjöngött, és eközben sérült meg.

Fülöp Dániel 24.hu

A többgyermekes apát előbb a helyi rendőrőrs udvarára, majd az intenzív osztályra vitték, ahol mesterséges kómában tartották. A családja végig ott volt mellette a kórházban, de már nem lehetett beszélni vele, a szervezete pedig nyolc nap után feladta a küzdelmet.

Kapcsolódó
Megszereztük a szakvéleményeket: ez okozta a rendőri intézkedés során megsérült békési férfi halálát
„Jaj, anyám, meg fognak ölni!” – a szemtanúk szerint ezek voltak a kábítószer hatása alatt üvöltöző 30 éves férfi utolsó szavai.

A jogvédő szervezet közleménye szerint az áldozat családtagjai azért nyújtottak be panaszt a rendőri intézkedés ellen a Magyar Helsinki Bizottság segítségével, mert a rendőrök nem hívtak mentőt, és mert szerintük a testi kényszer alkalmazása nem volt jogszerű. A rendőrség ezt elutasította, mondván: az intézkedéssorozat minden pontján jogszerű és szakszerű volt.

Ezután az ügy bíróság elé került, amely először is megtagadta az örökösök számára a perindításhoz való jogot. Ezt írta fölül most a Kúria.

Az rtl.hu szerint a Kúria többek között azzal indokolta a mostani döntését, hogy a bírósági ítélet egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy nem hívtak mentőt a helyszínre, noha a szemtanúk és maguk a rendőrök is egybehangzóan azt állították, Makula István már az intézkedés kezdetén is zavart volt.

Az ügyészség egyébként több forduló után vádat emelt két rendőr ellen. Az egyik háromszor megütötte a védekezésre képtelen, hátrabilincselt kezű férfit, a másik pedig statisztált mindehhez. Mindezek ellenére senkit nem ítéltek el. Emiatt a család tavaly nyáron a strasbourgi bírósághoz fordult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik