Belföld

Megszereztük a szakvéleményeket: ez okozta a rendőri intézkedés során megsérült békési férfi halálát

Megszereztük azokat a boncolási, igazságügyi orvosszakértői véleményeket, amelyekből kiderül, mi okozta a rendőri intézkedés során megsérült többgyermekes békési családapa, Makula István halálát július elején.

„Jaj, anyám, meg fognak ölni!” – a szemtanúk szerint ezek voltak a kábítószer hatása alatt üvöltöző  30 éves férfi utolsó szavai, miután leteperték, majd kocsiba tették a rendőrök a férfi sógornőjének háza előtt. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szerint az anyuka hívta fel a segélyhívót azért, mert fia túl agresszíven viselkedett.

A férfit előbb a helyi rendőrörs udvarára, majd az intenzív osztályra vitték, ahol mesterséges kómában tartották. A családja végig ott volt mellette a kórházban, de már nem lehetett beszélni vele, szervezete másfél hét küzdelem után feladta a küzdelmet.

A Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Regionális Osztályán hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt elrendelt nyomozás jelenleg is folyamatban van, gyanúsítotti kihallgatás az ügyben nem történt. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény megérkezett az ügyészségre, amelynek értékelése folyamatban van

– közölte megkeresésünkre Kovács Katalin főügyészségi katonai ügyész, amikor arról érdeklődtünk, mit állapított meg pontosan az orvosszakértői vélemény és találtak-e idegenkezűségre utaló jelet.

Nekünk azt mondták, hogy oxigénhiányos agykárosodást és drogtúladagolást állapítottak meg a halál okaként. Az egész családot sokkolta a hír. Elég csak a képekre nézni és látszik, hogy Istvánt a rendőrök verték agyon. Mi mástól lennének rajta a bakancsnyomok? Senki ne akarja már bemesélni, hogy attól tört el a bordája, hogy újraélesztették. Még élt, amikor betették a rendőrségi kocsiba.

– mondta megkeresésünkre az elhunyt férfi egyik közeli hozzátartozója, hozzátéve: azért nem szeretné vállalni a nevét, mert attól fél, hogy a későbbiekben esetleg valamilyen hátrány éri majd.

A család tehát továbbra is kitart amellett, hogy a rendőri brutalitás miatt halt meg a hozzátartozójuk. A rendőrség szerint viszont nem történt rendőri túlkapás: szerintük a fiatalember önkívületi állapotban őrjöngött, miután acetonba áztatott dohányt szívott, aközben sérült meg.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság jelentésében azt írják, hogy a férfi alsónadrágban, felsőruházat nélkül volt, amikor a felszólításuk ellenére is megtagadta a vele szembeni intézkedést.

„Összefüggéstelenül beszélt, agresszívan viselkedett és kiabált” – írják, majd aprólékosan levezetik, hogy Makulát a hason fekvő bilincselési testhelyzet kialakítása érdekében testi kényszer alkalmazásával, arccal előre fektették le a földre. A férfi azonban még ekkor sem nyugodott le, és a testi erejét kihasználva megpróbálta kivonni magát a kényszerintézkedés alól.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Makula Istvánt végül a rendőrségi kisbusz hátsó középső ülésére ültették be két járőr közé. Éjfél előtt 11 perccel értek be vele a helyi kapitányság udvarára. Mivel a magatartása miatt továbbra sem volt vizsgálható, ezért értesítették a mentőket, akik többek közt hallucináció kezelésére szolgáló, valamint fájdalomcsillapító injekciókat adtak neki. Amikor az ötgyerekes apa lenyugodott, mobilhordágyra tették és levették róla a bilincset. Az esetről készült rendőri jelentés szerint az egyik szemtanú azt mondta:

Nem sokkal később szólt valaki, hogy mintha nem lélegezne. Ekkor a mentősök a mentőből különféle orvosi eszközöket, műszereket vettek ki és lélegeztetni kezdték, valamint először kézzel, majd géppel szívmasszázst alkalmaztak. Egy óra előtt 10 perccel szállítható állapotba hozták, majd a mentővel elszállították a békéscsabai kórházba

Makula Istvánt a sürgősségire, majd az intenzív osztályra vitték, ahol altatták, majd lélegeztető gépre tették. Kiderült, hogy a testén valamint a feje több részén, a homlokán, a szeménél is vannak duzzanatok, illetve külsérelmi nyomok.

A 30 éves férfi július 15-én a kora délutáni órákban halt meg. A halotti klinikai értesítő oxigénhiányos agyi károsodást, és többszörös felületes sérüléseket sorolt fel a halál okaként.

A birtokunkba jutott iratok szerint Makula István húga tett feljelentést a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészségen a rendőri intézkedés miatt. Azt állította, hogy nyolc rendőr érkezett ki a rendőrségi transporterrel, és két helyi rendőr is a helyszínen tartózkodott. Úgy látta, hogy jelenlévő egyenruhások közül négyen bántalmazták a fivérét. Ezt mondta feljelentésében az elhunyt férfi testvére:

Pistit sokkolóval az egyik rendőr több helyen, a feje bal oldalán, a teste bal oldalán sokkolta. A sokkoló úgy nézett ki, mint egy kisebb fajta mobiltelefon és láttam, hogy két fémrész is kiállt az egyik végén, ami között kékfényű elektromos áram volt, fura hangja is volt és azt nyomta Pistinek. Ezt közelről láttam. Azt nem tudom megmondani, hogy melyik rendőrnél volt ez az eszköz. A többi rendőr ez alatt ütötte-vágta. Pisti a földre került és ott is tovább bántották, láttam, hogy a mellkasára is térdeltek és a torkára is léptek. Édesapámék közben hangosan kiabálták, hogy ne bántsák, ne sokkolják, édesanyám összeesett, és a környék utcáiról összegyűlt emberek is folyamatosan kiabáltak. Édesapám megpróbált közel menni, de rá is fegyvert fogott az egyik rendőr

A rendőrség már az eset után cáfolta lapunknak a sokkoló használatát. Ezt a lapunk birtokába jutott boncolás eredménye is igazolta. Makula holttestén testszerte 34 darab külsérelmi nyomot találtak. Ezeknek a többsége a karjain, lábain, valamint a mellkasán lévő különböző hámhorzsolás. A szakvélemény részletesen ecseteli, hogy a rendőri intézkedésnek ellenálló férfi miként szedhette össze a sérüléseit a kényszerintézkedés, valamint a szállítás során. Makulának két bordája is eltört. Ezt ezzel magyarázza a szakvélemény:

„Ezek részben az újraélesztés kapcsán alkalmazott mellkaskompressziótól származhatnak, illetőleg részben a súlyosan intoxikált pszichotikus személy megfékezésére alkalmazott rendőri kényszerintézkedés során keletkezhettek. Például a kezek hátrabilincseléséhez szükséges talajra vitel és a hason fekvő sértett mellkasára térdelés során”

A toxikológiai vizsgálatok úgynevezett N-etil-hexedront, és 5F-MDMB-PINACA karbonsavat mutattak ki Makula István szervezetében. Előbbi egy új pszichoaktív anyag, amit hatásait tekintve leginkább az amfetaminhoz vagy a kokainhoz lehet hasonlítani. A másik szer pedig leginkább a hasishoz és marihuánához hasonlít.

És most lássuk, hogy mi okozta Makula István halálát az előzetes igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint:

Makula István halálának közvetlen oka oxigénhiányos diffúz agykárosodás, következményes koponyaűri nyomásfokozódással járó súlyos fokú agyvizenyő és agytörzsi beékelődés előidézte keringés és légzésbénulás volt.

A szakértői vélemény szerint a férfin talált külső és belső sérülések, és a halála között semmilyen ok vagy okozati összefüggés nem volt megállapítható. Álláspontjuk szerint a sérülései összhangban voltak a vele szemben foganatosított rendőri intézkedéssel. Erről ezt írják:

Az előzményi, nyomozati és orvosi adatok ismeretében a kábítószerhatás alatt álló Makula Istvánnal  szemben alkalmazott rendőri kényszerintézkedés és a keletkezett sérülések jellege és súlyossága összhangban van egymással. A Makula Istvánnal szemben foganatosított kényszerintézkedés a pszichotikus személy önmagára és másokra nézve is veszélyes viselkedésének megfékezéséhez szükséges és elégséges mértékűnek mondható.

Az elhunyt férfi családja teljesen ledöbbent attól, hogy az eddigi szakértői vélemények azt állapították meg, hogy a rendőröknek semmilyen köze nincs a képen látható szerettük halálához. Szerintük teljesen egyértelmű, hogy nem a drog, hanem ők a felelősek a szerettük haláláért. Azt mondják, ha kell, akkor a legfelsőbb bírósághoz vagy nemzetközi szervekhez fordulnak, hogy ne tussolják el az ügyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik