Belföld

Bedrogozva, jogosítvány nélkül, kétszeres eltiltás ellenére vezetett egy taxis

police.hu
police.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a BKK taxiellenőreivel közösen 166 taxit és a sofőrjét ellenőrizte április első hétvégéjén – közölte honlapján a rendőrség.

Mint írják, egy sofőrt elfogtak, mert a rendőrök megállapították, hogy jogosítvány nélkül, kétszeres eltiltás hatálya alatt vezetett. Mindezt azzal tetézte, hogy kábítószer befolyása alatt rótta a főváros útjait. Tettével nem volt egyedül – egy másik sofőr szintén az eltiltás hatálya alatt vezetett, ruházatában pedig drog fogyasztására utaló, anyagmaradvánnyal szennyezett csövet találtak. A rendőrök előállították mintavételre, ami pozitív értéket mutatott.

A tájékoztatás szerint három személyszállító az előre meghatározott tarifánál jóval többet számlázott. Menet közben, az utas tudta nélkül átváltották az órát, hogy az a végén magasabb összeget mutasson.

A tarifázással két sofőr a jogszabályban meghatározott 440 forint/kilométer helyett 880 forinttal számolt, egy pedig menet közben 3500, majd 5500 forint/kilométer díjra váltotta át a számlálót.

Az egyenruhások az akció közben hét, záróvonalat átlépő sofőrrel szemben szabtak ki helyszíni bírságot.

Hozzátették, további kilenc járművezető nem tudta a helyszínen igazolni, hogy engedéllyel nyújt szolgáltatást. Egy esetben az autóban nem hitelesített taxiórát használtak, az egyik sofőr szabálytalanul fordult meg, kettő engedélyének lejárt az orvosi érvényessége. Összesen négy esetben intézkedtek még elsőbbségadás elmulasztása miatt a kijelölt gyalogos-átkelőhelynél, lejárt műszaki engedély és biztosítás hiánya miatt. Egy személyszállítóval és utasával szemben biztonsági öv használatának elmulasztása miatt közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök, valamint a vezetővel szemben gyermekbiztonsági berendezés használatának elmulasztásáért háromrendbeli szabálysértési feljelentéssel éltek.

Megjegyezték, a BRFK a társszervekkel közreműködve továbbra is folytatja a hasonló ellenőrzéseket Budapest teljes területén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik