Az első negyedévben kilenc alkalommal előzött meg illegális gyorsulási versenyt a rendőrség Pest vármegyében. Több mint 8000 ember és csaknem 2400 gépkocsi távozását rögzítették a rendőrök, miután autós csoportosulásokról szóló információk alapján megjelentek a különböző helyszíneken .
A rendőrség közleménye szerint 1 519 000 forint bírságot szabtak ki, elsősorban a KRESZ szabályainak megszegése miatt, illetve több forgalmi engedélyt is elvettek, főként a járművek engedély nélküli átalakítása miatt. A megyében több helyszínre is rendőri erőket kellett küldeni, miután autós csoportosulásokról szóló információ jutott a rendőrség tudomására.
Az egységek megjelenésének hatására az autósok szétszéledtek, így drifteléses, gyorsulásos rendezvény kialakulására esélyt sem volt. A tájékoztatás szerint főként esténként Érd, Gödöllő, Szigetszentmiklós, Vác és Vecsés település közelében lévő bevásárlóközpontok parkolóiban csoportosultak az emberek.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hangsúlyozta, hogy a jövőben is mindent megtesznek az illegális gyorsulási versenyek, driftelések megelőzéséért és felszámolásáért.