Belföld

Lakásba zártak, és prostitúcióra akartak kényszeríteni egy kiskorú lányt a VIII. kerületben

A Fővárosi Főügyészség egy nagykorú kizsákmányolása és egy gyermek személyi szabadságának elvétele miatt emelt vádat egy nő és egy férfi ellen, a fiatalkorú társukat még körözik.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a 37 éves nő, valamint körözött fiatalkorú társa, akinek holléte jelenleg nem ismert, 2021 áprilisától egy VII. kerületi lakásban együtt élt a későbbi két sértettel, akik közül az egyikük kiskorú volt, emellett velük lakott egy 28 éves férfi is.

A nő és társa a lakásban prostitúcióra kényszerítették a nagykorú sértettet, valamint arra, hogy az így kapott pénzt adja át nekik; a nő társa többször bántalmazta is a sértettet. A jelenleg körözött férfi a kiskorú lányt is megverte, hogy őt is szexuális szolgáltatás nyújtására kényszerítse, a gyermek azonban nem tett ennek eleget.

A két sértettet egy idő után bezárták a lakásba, azt nem hagyhatták el egyedül, a személyi szabadságuk korlátozásában alkalmanként a lakásban élő 28 éves férfi, az ügy másik vádlottja is részt vett.

A Fővárosi Főügyészség a nőt minősített eseti emberkereskedelem bűntettével és kétrendbeli, felbujtóként elkövetett személyi szabadság megsértésével, a 28 éves férfit kétrendbeli személyi szabadság megsértésével vádolja A főügyészség a nővel szemben végrehajtandó börtön-, valamint pénzbüntetés kiszabását és vagyonelkobzást, a férfival szemben pedig felfüggesztett börtönt indítványozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik