Belföld

Magyar Péter: Az ügyészségnek meg kell hallgatnia a miniszterelnököt

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Az ügyészségtől nem kapott választ arra, hogy milyen nyomozati lépéseket kívánnak tenni, de véleménye szerint nem tehetnek mást, mint hogy tanúként behívnak kormánytagokat, és a miniszterelnököt is meghallgatják – jelentette ki Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épülete előtt, miután ismét kihallgatták tanúként a Schadl-ügyben. Mint mondta, az ügyészekkel együtt szóról szóra végighallgatták az általa kedd reggel bizonyítékként nyilvánosságra hozott hangfelvételt, ám annak értékelése nem rá, hanem az ügyészekre tartozik.

Magyar elmondta, mindenkit arra kér, hogy este hatkor a Markó utcában tüntessenek a Legfőbb Ügyészég épülete előtt, követeljék az ügy politikai befolyásolástól mentes kivizsgálását, a felelősök megbüntetését, majd utána közösen sétáljanak át a Kossuth térre, és követeljék a kormány lemondását.

Mindenki aki szeretné megszabadítani a maffiától ezt az országot, az legyen ott este hatkor

– mondta. Azt is hozzátette, hogy mivel spontán demonstrációról van szó, nem jelentették azt be a rendőrségen.

Szajki Bálint / 24.hu

Kérdésre válaszolva kitért rá, hogy ebben az ügyben több hangfelvétele nincs, de más ügyekben „keres”. Magyar megjegyezte, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek nincs szerepe a Schadl-Völner-ügyben.

Magyar Péter azt többször elismételte, hogy a volt feleségéről készült hangfelvételt eredetileg nem kívánta nyilvánosságra hozni, illetve nem akart nyilvánosság elé lépni az ügyben. Varga Judit kedd reggeli posztjával kapcsolatban tagadta, hogy valaha bántalmazta volna a feleségét, és azt mondta, megvizsgálja, hogy az általa írtak kimerítik-e a rágalmazás tényállását. Azt is megjegyezte, Varga

korábban sosem állította azt, hogy bántalmazták, és nem emelt kifogást az osztott szülői felügyelet ellen sem a válásukkor.

A volt felesége reakciójáról Magyar Péter azt mondta, szerinte nem egyedül írta, és a bejegyzés világossá teszi, hogy miért nem jött el vele kedden az ügyészségre.

Kérdésre válaszolva elsimételte, hogy „regnáló” politikusokkal és pártokkal a jövőben sem kíván együttműködni, ugyanakkor közölte, hogy elindulnak az EP-választáson. Arról is beszélt, hogy várja Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelötje visszalépését. Arra a kérdésre, hogy Vitézy Dávidot a Fidesz jelöltjének tartja-e, úgy válaszolt, Vitézynek nagyon jó kapcsolatai vannak a Fideszben.

Szajki Bálint / 24.hu

Kedden Magyar Péter nyilvánosságra hozta azt a felvételt, amelyről először a múlt héten, első kihallgatása után beszélt. A felvételen Varga Judit hallható, a korábbi igazságügyminiszter arról is beszélt, hogy Rogán Antalék kihúzatták magukat a Schadl-ügy vádiratából. Varga Judit pár percen belül reagált Magyar posztjára, a volt miniszter verbális és fizikai agresszióval is vádolta volt férjét, és úgy fogalmazott, „mivel már napok óta terrorizált, azt mondtam, amit hallani akart, hogy minél előbb szabaduljak”. Varga kijelentései Magyar szerint nem igazak, és rágalmazásnak minősülnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik