Belföld

Pedofilmosdatás apropóján Böjte Csabába szállt bele a Párbeszéd

Napirend előtti felszólalásokkal folytatódott a parlament tavaszi ülésszaka hétfőn. Ennek keretében letette a képviselői esküt Farkas Örs (Fidesz), aki a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Varga Judit február 16-án mondott le képviselői mandátumáról, helyére a Fidesz-KDNP országos listájáról Farkas Örsöt jelölték.

Böjte Csaba és a kormány

Szabó Tímea (Párbeszéd) felolvasta egy nő Novák Katalin korábbi államfőnek és Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett levelét, amelyben arról írt, hogy a Böjte Csaba ferences szerzeteshez köthető egyik nevelőotthonban nevelkedett, ahol 15 évesen a házvezető megerőszakolta. Az ellenzéki politikus hozzátette, a Böjte-házakban sajtóhírek szerint 6-12 éves fiúkat is megerőszakoltak, Böjte Csaba azonban nem szólt a hatóságoknak, azok hivatalból kezdtek vizsgálódni, a nőt megerőszakoló házvezetőt például 28 évre ítélték. Szabó Tímea szerint a kormánypártok „hisztérikusan” védik Böjte Csabát, sőt a miniszterelnök állami kitüntetést is adott neki, miközben a szerzetes vallomása visszavonására akarja rábírni a nőt. A Fideszben és a kormányban ma is szisztematikus pedofilmosdatás történik – hangoztatta.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kijelentette, elítélik a pedofíliát, a gyermekekkel szembeni erőszakot, azt szeretnék, ha minden gyermek szerető közegben nőne fel. Az államtitkár felidézte a kormány gyermekek védelme érdekében hozott intézkedéseit, például a büntető törvénykönyv szigorítását. Felhívta arra a figyelmet, hogy a baloldali kormány alatt 81, míg a mostani alatt 663 pedofil bűnözőt juttattak börtönbe. Szóvá tette azt is, hogy az ellenzék nem támogatta a pedofilnyilvántartás létrehozását, illetve azt sem, hogy ne évüljenek el a gyermekekkel szembeni bűncselekmények.

A gyermekvédelem erősítését követeli a Momentum

Orosz Anna (Momentum) a bicskei gyermekotthon volt igazgató-helyettesének kegyelmi ügye miatt bírálta a kormányt. Szerinte a kabinet nem vállalta a felelősséget az ügyben, nem kért bocsánatot az áldozatoktól. Ehelyett „elvitette a balhét két nővel” – utalt Novák Katalin volt államfő lemondására és Varga Judit volt igazságügyi miniszter visszavonulására a közélettől.

Jelezte, hogy a Momentum gyermekvédelmi javaslatcsomagot nyújtott be az Országgyűlésnek, és arra szólította fel a kormányoldalt, támogassa az ebben foglalt intézkedéseket: erősítse meg a gyermekjóléti alapellátást, növelje a gyermekvédelemre jutó forrásokat, nevezzen ki gyermekjogi ombudsmant és növelje a gyermekjogi képviselők számát.

Rétvári Bence, a belügyi tárca államtitkára válaszában egy „pedofil ügyet” kért számon Orosz Annán, amely az újbudai önkormányzat fenntartásában lévő óvodát érint. Az államtitkár arra hivatkozott, hogy három évig a momentumos politikus volt a köznevelésért felelős alpolgármester a kerületben.

Elfoglaltuk Brüsszelt?

Kunhalmi Ágnes (MSZP) a kormányfő március 15-i beszédét idézte, miszerint el kell foglalni Brüsszelt. Értékelése szerint a június 9-i EP-választáson Orbán Viktor (Fidesz) miniszterelnök és a szélsőséges pártok sikere a szociális Európát fenyegeti. Orbán Viktor koncepcióját azért is veszélyesnek nevezte, mert szerinte hozzájárulhat a két- vagy többsebességes Európai Unió létrejöttéhez, hazánk az unió perifériájára sodródhat, elveszítheti Magyarország a neki járó forrásokat és a lehetőséget arra, hogy beleszóljon az érdemi döntésekbe.

Az EP-választások tétjének nevezte, hogy Orbán Viktor a szélsőjobboldali erőkkel szövetkezve ne építse le a szociális jólétet, ne akadályozza az EU reformját.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt mondta: vitán felül áll, hogy a jelenlegi brüsszeli politikát meg kell változtatni.  A júniusi választásról azt mondta: most dől el, hogy a béke útját járja az unió vagy a háború ösvényére lép.

Kilakoltatás „mini-Dubajnál”

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) szóvá tette, hogy a MÁV kilakoltatja a tervezett „mini-Dubaj” területén élő családokat, sajtóhírek szerint a kiköltözésre az érintettek 30 napot kaptak. A képviselő elképesztőnek nevezte a helyzetet. Kijelentette: a kormány 300 milliárd forinttal támogatja a beruházást, de a lakhatást nemhogy nem teszi rendbe, hanem egyfajta „takarítással” kezdi az építkezést.

Azt mondta: egy 2300 milliárd forintos nagyberuházásnál 24 szolgálati lakást érintően is képesek arra figyelni, hogy a magyarokat kilakoltassák onnan.

Fónagy János, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: a beruházás területén lakók jogszerű bérleti szerződéssel rendelkeztek, a felmondás is jogszerűen történt, annak idejét a szerződésben rögzítettek alapján határozták meg. Hozzátette: a MÁV a jogszerű folyamat során minden segítséget igyekezett és igyekszik megadni ahhoz, hogy a korábbi törvényes bérlői alternatív bérleti-lakhatási lehetőséghez jussanak. A lakók jelentős része már elfogadta a felajánlott csereingatlant, több tucatnyian jelenleg is részt vesznek abban az egyeztetési folyamatban, amelynek részeként a vasúttársaság segítséget ad.

Kormánypárti pedofilhálózatról beszél a DK

Arató Gergely (DK) a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének kegyelmi ügye miatt bírálta a kormányt, szerinte másfél hónapja “lebukott a Fidesz pedofilhálózata”, amely a Sándor-palotától az önkormányzatokig és egyházi vezetőkig tart. Novák Katalin lemondott államfőre, Varga Judit volt igazságügyi miniszterre és Balog Zoltán református püspökre utalva kijelentette: a volt igazgatóhelyettesnek Orbán Viktor miniszterelnök által kinevezett két ember adott kegyelmet, Orbán Viktor lelki vezetője tanácsára. Hangsúlyozta: K. Endre a kegyelemnek köszönhetően ma is szabadon járhat és tovább fenyegetheti a gyerekeket. Szerinte ezt azért teheti, mert azt tanulta meg, hogy “aki fideszes, annak mindent szabad”.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda  államtitkára megerősítette a kormánynak a kegyelmi üggyel kapcsolatos álláspontját, miszerint a kegyelmi kérvény elutasítása lett volna az egyetlen helyes döntés. Hozzátette: a köztársasági elnök nem adott magyarázatot döntésére, ezért lemondott – a kormány álláspontja szerint – helyesen.

Hangsúlyozta: a kormány nem gyengítette, hanem erősítette a gyermekvédelem rendszerét, szigorított a pedofil bűncselekmények büntetésén, a baloldali képviselők azonban ezeket az intézkedéseket nem támogatták.

 Gy. Németh Erzsébet (DK) azt tudakolta, milyen szerepe van Balog Zoltán püspöknek, volt miniszternek és Áder János volt köztársasági elnök testvérének, Pölöskei Gáborné Áder Annamáriának “a fideszes pedofilhálózat működtetésében”. Szerinte a Fideszben már 2011-ben tudták, a gyermekotthon igazgatója pedofil, erről érkezett jelzés a főváros illetékes főosztályához, amelynek vezetője akkor Pölöskei Gáborné volt. A képviselő szerint az akkori főosztályvezető nem akadályozta meg, hogy a pedofil igazgató még öt éven át zaklathassa a rá bízott gyerekeket. Hozzátette: Pölöskeinét utána előléptették, helyettes államtitkár lett Balog Zoltán minisztériumában. Ezek szerint pedofilok mosdatásával lehet előre jutni a Fideszben? – kérdezte, azt is tudakolva, zajlik-e minisztériumi vizsgálat.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett arra, Gy. Németh Erzsébet fővárosi képviselőként megszavazta a bicskei igazgató kitüntetését. Felhívta a figyelmet arra is, Demszky Gábor volt főpolgármester nevezte ki az intézmény élére V. Jánost. Kitért arra is, a baloldal nem támogatta azokat a törvényjavaslatokat, amelyekkel a kormánypártok a pedofilokat akarták leleplezni. Hozzátette: a mostani kormány nyolcszor annyi pedofilt küldött börtönbe, mint a baloldaliak. Közölte: az ügy kirobbanása után azonnali intézkedéseket hoztak és hatósági ellenőrzést rendeltek el több mint ötszáz intézménynél. Elmondta, bíznak benne, hogy áprilisig lezajlanak az ellenőrzések és a tapasztalatokat fel tudják használni a gyermekvédelmi törvény vitájában.

Miért kapott kegyelmet K. Endre?

Bedő Dávid (Momentum) elmondta, immár 45 napja nincs válasz arra a kérdésre: “miért kapott kegyelmet Kónya Endre, a bicskei pedofil bűnsegédje?”. Hozzátette, máig azt sem tudni, ki a valódi felelős a pedofilbotrányban, ki tudott még a kormányban arról, hogy szabadon engedtek “egy ilyen szörnyeteget?”. Emlékeztetett: egy hete látott napvilágot az a felvétel, amelyen K. Endre ismét vallomása megváltoztatására és hazugságra próbálja kényszeríteni az egyik bicskei áldozatot. Mikor hallgatják ki K. Endrét, amiért ismételten kényszeríteni próbált egy fiatalt, és mikor zárják rácsok mögé, ha már szabadon engedték? – érdeklődött.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett arra, hogy az ügyben a rendőrség a felvétel nyilvánosságra kerülése után 24 órán belül megindította a büntetőeljárást. Elmondta azt is, hogy átfogó hatósági ellenőrzés indult az összes hazai gyermekotthonban, szigorúan felhívták továbbá minden kormányhivatali és gyermekvédelmi dolgozó figyelmét a bejelentési kötelezettségre jogszabálysértés gyanúja esetén. A rendszerváltás óta nem volt olyan kormány, amely ilyen szigorral lépett volna fel a pedofíliával szemben – emelte ki.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik