Belföld

A Spar elkezdte kimenteni vagyonát Magyarországról

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A kisajátítástól való félelem miatt vagyont von ki Magyarországról a salzburgi központú Spar kereskedelmi csoport,

amelynek részeként az észak-olaszországi, a szlovéniai, a horvátországi és az itteni piacon közreműködő svájci leánycégük kezelésébe adták a vagyonkezelési jogok egy részét – közölte Hans Reisch, a Spar Austria csoport vezérigazgatója egy ausztriai élelmiszeripari szaklapban. Az Economx által szemlézett cikk szerint a Spar vezetője úgy fogalmazott: arra, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök különadókkal és árbefagyasztással „zaklatja” a nagy élelmiszerláncokat, a csoport úgy reagált, hogy egyrészt feljelentést tett az Európai Bizottságnál, másrészt átszervezték a Spar magyarországi működését, hogy így védjék a céget „Orbán karmaitól”.

A beszámoló szerint a magyar miniszterelnök azt kérte a kereskedelmi multitól: engedje meg rokonának, hogy befektessenek a magyar leányvállalatba.– Alapvetően a magyar kormány a részesedésen keresztül akarja átvenni a cégünk tulajdonjogát – fogalmazott nyilatkozatában Hans Reisch. Felidézte, hogy az Európai Parlament még tavaly júniusban megállapította, hogy „mélyen aggasztja”, hogy nagyszámú cég kerül magyar oligarchák kezébe. A külföldi szereplők ráadásul egyre gyakrabban panaszkodnak a magyar hatóságok tömeges jogsértéseire és a megfélemlítési kísérletekre, a kereskedelmi vállalatokra nehezedő nyomás pedig nő.

Frissítés

A Telex megkereste a kormányt, hogy reagáljanak a Spar-vezér állításaira. Megkérdezték, hogy valóban elhangzott-e a magyar kormány részéről utalás állami tulajdonszerzésre a Sparban. Azt is, hogy tervez-e a magyar állam tulajdonszerzést a magyarországi Sparban, illetve ha nem tervez magától ilyet, élne-e a lehetőséggel, ha erre alkalom nyílna. Érdeklődtek, hogy mi a kormány álláspontja a Spar anyavállalatának az Európai Bizottsághoz intézett panaszáról.

 

Vasárnap kora délután a Miniszterelnöki Kabinetiroda közölte a lappal – a szöveget a Kormányzati Tájékoztatási Központ nekünk is elküldte –, hogy „a kiskereskedelmi különadót az Európai Unió bírósága nyilvánította jogszerűnek. Ezek a tények, minden más állítás alaptalan!”

A Spar-csoport feje az osztrák szaklapban ismertette, hogy a kisajátítás megakadályozása érdekében két részre osztották a magyar üzletágat: a cégcsoport megvonta Magyarországról a telek- és épületjogokat, illetve a nagykereskedelmi és logisztikai jogokat, amelyek kezelését Svájcba telepítette át. Ott a Spar az Aspiag Management AG leánycéget működteti, amely több európai piacon működik közre a lánc üzemeltetésében.

Eszközeinket és ingatlanjainkat leányvállalatunknak, az Aspiagnak adtuk. Mert tudjuk, hogy Orbán nem akar bejutni Svájcba, és meg akartuk nehezíteni a hozzáférését a magyar üzletekhez – közölte Reisch. A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. által működtetett szupermarket üzletág viszont immár az anyaországhoz, Ausztriához kapcsolódik. A részleg részesül a csoportos adózásból, és Hans Reisch szerint évente 10 millió eurót takarít meg.

A Spar – mintegy 14 ezer alkalmazottjával – Magyarország ötödik legnagyobb munkáltatója. Hans Reich hangsúlyozta: a magyarországi üzlet feladása viszont szóba sem jöhet, mert az itteni jövedelmi helyzetük „nagyon kényelmes”.

A Spar eddig összesen 2 milliárd eurót fektetett be Magyarországon. Körülbelül 180 millió eurós vagyonuk van itt, így „nem olyan egyszerű kivonulni, és esetleg lemondani dolgokról”.

Olyan erősek vagyunk a magyar piacon, hogy az durván hanyagság lenne. Inkább verekedünk – fogalmazott a cégcsoport vezetője.

A napokban írtuk meg, hogy a Spar panaszt tett Brüsszelnél a magyar kormányra, amiért beavatkozott a piacba. A Spar azt állítja, hogy az Orbán-kormány által 2022-ben bevezetett különadó diszkriminatív, több uniós jogszabályt is sért, köztük az áruk szabad mozgásának elvét is. A különadó mellett a Spar az árstop intézményét is sérelmezi. Úgy számolnak, hogy a kormányzati intézkedések 90 millió euróval növelték a Spar költségeit, ennek következtében 2023-ban csaknem 50 millió eurós veszteséggel zártak.

Frissítés: feljelentések

E cikkszemlénk megjelenése után kerestük a Kormányzati Tájékoztatási Központot azzal kapcsolatban, valóban kérte-e a miniszterelnök egyik rokonának a tulajdonszerzés lehetőségét a Sparban, ám erre a kérdésre nem érkezett egyértelmű válasz, ahogyan az ügyet feldolgozó cikkünkben itt rögzítettük.

 

Ugyanakkor az osztrák élelmiszeripari szaklapban megjelent cikk Economx által készített szemléje nyomán készült összefoglalónk megjelenése után majd három héttel Orbán Viktor helyreigazítási kérelmet juttatott el lapunkhoz, amelyben azt állítja: valótlan tényt híreszteltünk akkor, amikor közzétettük Hans Reisch Spar Austria-vezérigazgató állítását arról, hogy Orbán befektetés lehetőségét kérte rokona számára, minthogy a kormányfő állítása szerint ez nem igaz. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter április 8-án bejelentette azt is, a kormány feljelenti a Spart, mert „több szinten történt sértő állítás”.

 

Az ügyben Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult Lukács László György, a Jobbik frakcióvezetője is. Arról érdeklődött: vizsgálja-e vagy vizsgálta-e a nyomozó hatóság Hans Reisch nyilatkozatát, amely a miniszterelnök kérésére vonatkozott? A legfőbb ügyész közölte, hogy a kérdést feljelentésként értékelte, és azt elbírálás végett a Központi Nyomozó Főügyészségnek továbbította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik