Belföld

Újabb bicskei férfi került őrizetbe szexuális bűncselekményért: leánykollégium előtt mutogatta magát

ATV
ATV

Nyíregyházára utazott egy 44 éves bicskei férfi, hogy egy lánykollégium ablakai előtt mutogassa magát. A férfi be is világított az ablakokon, hogy biztosan észre vegyék szemérmetlen magatartását. Az eset február végén történt, a férfit bíróság elé állították.

A történtekről Borsodi-Buss Emese, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője azt mondta az ATV-nek:

Két hét múlva újra megjelent ugyanennél a kollégiumnál és hasonló módszerrel hívta fel magára a lányok figyelmét, majd amikor a lányok kinéztek, akkor újra szeméremsértő módon mutogatta magát nemi vágyának kiélése érdekében.

A férfi maga vallotta be a hatóságoknak, hogy Budapesten is viselkedett már hasonlóan. Az ATV által megkérdezett ügyvéd szerint ez abban az esetben is bűncselekménynek minősül, ha nem történt fizikai érintkezés. Lakatos Olivér azt mondta:

Ennek a szankciója több lehet. Vétségi kategóriára tekintettel pénzbüntetés, közérdekű munka, felfüggesztett szabadságvesztés. Valamint nagy valószínűséggel valamilyen kezelés vagy terápia is szükséges lehet az elkövető esetében, mint ahogy a nemi erkölcs elleni bűncselekmények elkövetőinél lenni szokott.

Mint emlékezetes Bicskén működik az a gyermekotthon, amelynek igazgatója éveken át követett el szexuális visszaéléseket az intézményben élő fiatalkorúakkal szemben. Nemrég pedig egykori helyettese, a kegyelmi botrány főszereplője, K. Endre okozott jelenetet, amikor a helyi Egészségház előtt beletolatott a Gulyáságyú Média tudósítóinak autójába, valamint kiütötte a mikrofont a tudósítójuk kezéből. A lap egyébként azért ment Bicskére, hogy megkérdezze K. Endrét arról, hogy mit akart a bicskei pedofilügy korábbi áldozatától, akit a Házon kívül rejtett kamerás felvételei alapján megpróbált megkörnyékezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik