Belföld

Több ezerrel esett vissza az egyetemre jelentkezők száma a tavalyihoz képest

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

5459 fővel mérséklődött az egy évvel ezelőttihez képest a felsőoktatási intézményekbe felvételire jelentkezők száma – számolt be a Népszava, igaz, ez még mindig több, mint 2022-ben és a korábbi években. A 2010-2011-es felvételi eljárásban még több mint 140 ezren szerettek volna bekerülni egyetemre, de ezután csökkenni kezdett a felsőoktatás iránti érdeklődés, ami a lap szerint olyan kormányzati intézkedéseknek volt köszönhető, mint

  • a forráskivonás,
  • a férőhelyek korlátozása,
  • a központi ponthatárok emelése,
  • egyetemi szakok megszüntetése vagy összevonása.

A jelentkezők száma 2020-ban süllyedt soha nem látott mélypontra, 91 458 főre, és 2011 óta csak tavaly haladta meg először a 120 ezret.

Ehhez ismét kormányzati beavatkozásokra volt szükség, ám a korábbi szigorításokkal és korlátozásokkal ellentétben jelentősen megkönnyítették az egyetemekre való bekerülést: egyebek mellett eltörölték a minimumponthatárokat, a felvételihez szükséges emelt szintű érettségi, valamint a diplomaszerzéshez szükséges nyelvvizsga kötelezőségét. Mindemellett számos – legfőképp vidéki – egyetemre rekord alacsony pontszámokkal is be lehetett kerülni tavaly. A döntésekben szerepet játszhatott az is, hogy

míg uniós szinten évről évre emelkedett, Magyarországon csökkent, illetve stagnált a diplomások aránya a 25-34 éves korosztályban: 2022-ben 32 százalék volt, ami EU-s szinten a harmadik legrosszabb arányt jelentette.

Változott idén a pontszámítás is az alap- és osztatlan képzésekben. A felsőoktatási intézmények újabban maguk határozhatják meg, hogy milyen eredményekért, követelményekért adnak pluszpontokat. Arról az RTL számolt be nemrég, hogy a Dunaújvárosi Egyetemen a saját hatáskörben adható 100 pontból 15 pontot, a Tokaj Hegyalja Egyetemen 10 pontot kap az a jelentkező, akinek valamelyik családtagja (szülő, nagyszülő, gyermek, testvér, házastárs) az egyetemen végzett. A Károli Gáspár Református Egyetemen, a Debreceni Egyetemen, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen pedig azzal is lehet jelentős pluszpontokat szerezni, ha valaki részt vesz például az intézmények által meghirdetett fizetős, felvételi-előkészítő tanfolyamokon.

Hankó Balázs felsőoktatásért felelős államtitkár a Hírtv-nek arról beszélt, hogy tanárnak, tanítónak most több mint 8 ezren jelentkeztek összesen, ami nagyjából megegyezhet az előző évi számokkal. Pedagógusképzésbe a lap szerint idén 17 833-an nyújtották be jelentkezésüket, amíg tavaly 18 673-an jelentkeztek. Az ámmatitkár szerint a legnépszerűbbek idén a gazdaságtudományi szakok voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik