Belföld

„Egy undorító szar alak vagyok, mindennap szembeköpöm magam” – mondta sírva a budai fejszés gyilkos

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek, és 14 év fegyházra, valamint 10 év közügyektől eltiltásra ítélte szerdán a Fővárosi Törvényszék H. Krisztinát, aki közel hatvan szúrással, vágással és fejszecsapással végzett az őt elhagyó élettársával Budapesten, a II. kerületi Kapás utcában. Az elkövető feltételesen sem bocsátható szabadlábra.

H. Krisztinát fekete kapucnis pulóverben, vezetőszáron és bilincsben hozták a bíróságra a büntetés-végrehajtás munkatársai. A nő a fejére húzta a kapucnit, és lehajtotta a fejét, hogy ne tudjanak róla felvételeket készíteni a folyosón a sajtó munkatársai.

A 41 éves nő és a 37 éves Attila egy társkereső oldalon ismerkedett meg hét évvel ezelőtt, és nem sokkal később össze is költöztek. Az asszony kezdetektől fogva féltékeny volt a férfi családi és baráti kapcsolataira, emiatt gyakran vitáztak. Azt feltételezte, hogy a párja megcsalja őt, ezért feltörte a férfi közösségi oldalát, elolvasta, kifotózgatta a magánbeszélgetéseit.

Miután a pár kapcsolata végleg megromlott, a férfi szakítani akart. A nő innentől mindig kitalált valamit, hogy maradásra bírja: hol terhességre, hol nem létező betegségre hivatkozott, de az is előfordult, hogy azt mondta Attilának: öngyilkos lesz, ha elhagyja őt.

A férfinél akkor telt be végleg a pohár, amikor az egyre erőszakosabbá váló párja egy baseballütővel esett neki, és beleharapott a lábába. A férfi nem jelentette fel a kisgyermekes asszonyt, de elhatározta, hogy végleg megszakítja vele a kapcsolatot, és elköltözik a közösen bérelt Kapás utcai lakásból. Az újabb vita elkerülése érdekében úgy döntött, erről nem szól előre az élettársának, és akkorra időzíti a költözést, amikor a nő nem tartózkodik otthon.

Szajki Bálint / 24.hu

2021. január 30-án el is költözött a nőtől, aki erről csak akkor szerzett tudomást, amikor hazaért a munkából. Ezután többször hívta telefonon a férfit, számon kérte rajta a költözést, egyúttal egy személyes találkozóért könyörgött, amibe végül a férfi beleegyezett.

A férfi február elsején elment a Kapás utcai lakásba, ahol az asszony már várt rá. Az asszony előbb késsel, majd egy fejszével egészen brutális módon végzett vele. Közel hatvan szúrt és vágott sérülést okozott az áldozatnak, akinek szinte egyetlen ép porcikája sem maradt. Halálát a sérülésekből adódó kivérzéses sokk és a nyakát ért rengeteg sérülés okozta.

A horrorisztikus gyilkosság után az asszony magával is végezni akart: felvágta az ereit, de a kiérkező rendőrök és mentősök megmentették az életét. A nőnek a korábbi kapcsolatából volt egy nyolcéves kislánya, de szerencsére a gyerek nem tartózkodott otthon a vérfürdő idején. Az ügyészség 16 év fegyházat kért H. Krisztinára, amennyiben az előkészítő ülésen beismeri a tettét. A nő ugyan beismerte a tettét, de pszichés problémákra és epilepsziára hivatkozva mindenképp tárgyalást akart, hátha megállapítják, hogy nem vagy csak korlátozott mértékben beszámítható.

Az ügyész a perbeszédében elmondta, nem lehetett megállapítani az emberölés közvetlen előzményeit, és arra sincs adat, hogy a sértett támadólag lépett volna fel. Mint mondta: a szakértők szerint H. Krisztina összesen 58 szúrt, vágott sérülést okozott az áldozatának, akit kis híján lefejezett. Ezt követően kitért a vádlott védekezésére, ami arra épült, hogy epilepsziás. Felidézte: H. Krisztinának hét évvel a cselekmény előtt volt utoljára rohama, majd csak azt követően, hogy bekerült a bv.-be. Szerinte a terhelt szándékosan játszott rá a betegségre azzal, hogy a börtönben a falba verte a fejét.

Az ügyész szerint a szakértők egyértelműen megállapították, a vádlott beszámítható. Perbeszéde végén határozott idejű fegyházbüntetést kért a nőre különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. 

H. Krisztina ügyvédje azzal kezdte a védőbeszédét, hogy részvétét fejezte ki az áldozat tárgyalóban lévő hozzátartozóinak. Ezt követően azzal folytatta, hogy nem derült ki az eljárás során a vádlott motivációja, a sértett cselekedetei, de nem kapott megnyugtató válaszokat a nő elmeállapotáról sem.

Elismerte, hogy a védence ténybelileg ugyan elismerte a tettét, ám csak foszlányai vannak róla, és csupán arra emlékezett, hogy ül a sértett mellett és szólongatja őt. Mint mondta, a szakértők megállapították, hogy a sérülések közül negyvenvalahány fél centi mély sérülés volt, és a baltával okozott többi sérülés okozta az áldozat halálát, aki nem szenvedett másfél percnél többet. Utóbbinak az emberölés minősítése szempontjából van jelentősége. Az ügyvéd szerint aggályosak voltak a védence elmeállapotát érintő vizsgálatok, mert a szakértők szinte semmit sem vizsgáltak.

Szajki Bálint / 24.hu

Álláspontja szerint nem tárták fel kellően, hogy mikor keletkeztek a védence sérülései, akinek nyolc napon túl gyógyuló sérülés volt az egyik ujján, illetve hematóma a nemi szervén.

Nem állítom, hogy ügyfelem jogos védelmi helyzetben cselekedett, de nem lehet kizárni a jogos védelmi helyzet esetleges lehetőségét, ahogy azt sem, hogy hirtelen felindulásból cselekedett

– érvelt a védő, aki azt kérte a bíróságtól: enyhítő körülményként értékeljék, hogy védencének kiskorú gyermeke van, és hogy idős betegek a szülei, akikről gondoskodnia kell, valamint azt is, hogy iskolázott és rendezett élete van. Védőbeszéde végén az ügyészségi indítványnál enyhébb büntetés kiszabását kérte.

H. Krisztina az utolsó szó jogán azt mondta, minden nap azzal kel és fekszik, hogy tönkre tette a volt párja családját és testvéreit, és hogy nem volt joga ezt tenni. Hosszasan ecsetelte, mennyire sajnálja a történteket, és vállalja a tettéért a felelősséget. Ezt követően megfordult, majd könnyeit nyelve sírva kért bocsánatot az áldozat tárgyalóban helyet foglaló hozzátartozóitól és barátaitól.

Szajki Bálint / 24.hu

Minden nap szembeköpöm magam, mert egy undorító szar alak vagyok. Bocsánatot kérek, mert nem volt jogom ezt tenni. Ha tehetném, akkor lehúznám magamról a bőrt, és odaadnám neki csakhogy visszatérjen

– mondta sírva.

Megkérdeztük az áldozat egyik barátját, mennyire tartotta őszintének a nő bocsánatkérését. Azt mondta: semennyire, mert ott volt a korábbi tárgyalásokon is, és látta, milyen a nő valódi személyisége.

Az ítélet előtti szünetben tudtunk beszélni az áldozat testvérével.

Az elkövető azt mondta, hogy mindennap szembesül azzal, amit tett. Én pedig azt kívánom neki, hogy hosszú élete legyen, és tényleg mindennap szembesüljön vele

– mondta Mészáros Endre.

Végül a Fővárosi Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek H. Krisztinát, és 14 év fegyházra, valamint 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A bíró a másfél órás indoklásában hosszasan ecsetelte a horrorisztikus bűncselekmény részleteit, felidézte a bizonyítékokat, a tanúk vallomásait és a szakértői megállapításokat. Kiemelte, hogy a vádlott egyértelműen beszámítható, illetve, ha epilepsziás rohama lett volna, akkor képtelen lett volna a bűncselekmény elkövetésére. Hozzátette, csak védekezési taktikának tekinthető, hogy H. Krisztina olykor emlékszik valamire a történtekből, majd nem, aztán pedig újra emlékszik. A sérülések nagy számára és az elkövetés eszközére tekintettel állapították meg a különös kegyetlenséget.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte a nő beismerését, büntetlen előéletét, valamint, hogy kiskorú gyermeke van. Súlyosító körülményt nem rótt H. Krisztina terhére a bíróság. Ezekre való tekintettel a 15 éves középmértéknél egy évvel enyhébb büntetést szabott ki vele szemben.

Az ügyész a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett.

H. Krisztina és védője eltérő tényállás megállapítása, és a büntetés lényeges enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős.

Az ügyész az ítélet súlya miatt a letartóztatás fenntartását kérte. Az ügyvéd az ügyészi indítvány elutasítását és bűnügyi felügyelet elrendelését kérte. Mint mondta, védence a hároméves fogva tartása alatt nem volt agresszív, és semmilyen fenyítés nem volt vele szemben. A bíróság fenntartotta a nő letartóztatását. H. Krisztina azt mondta, hogy tudomásul veszi a döntést, és ott tölti az időt, ahol a helye van. Védője ugyancsak tudomásul vette a kényszerintézkedésről szóló döntést.

A tárgyalás végén az elkövető a tárgyalóból kijövet odaszólt az áldozat ikertestvérének, hogy

Kitartást!

– ami igencsak felzaklatta a megölt férfi rokonát. „Azt gondoltam, hogy legalább azt a 16 évet megkapja, amit az ügyészség indítványozott. Egy testvér elvesztését, azt a fájdalmat, amit érzünk, nem lehet években kifejezni, de a bűncselekmény brutalitása miatt mindenképp többet érdemelt volna” – mondta lapunknak Mészáros Annarózsa, a meggyilkolt férfi testvére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik