Belföld

Tárgyalást akar a Kapás utcai gyilkos

A nő az előkészítő ülésen beismerte tettét. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel, illetve információs rendszer vagy adat megsértésével vádolják.

A Fővárosi Törvényszék pénteken tartotta az előkészítő ülést annak a nőnek az ügyében, aki tavaly februárban késsel, baltával végzett őt elhagyó élettársával a II. kerületi Kapás utcai lakásukban. A  vádirat szerint az asszony kezdetektől féltékeny volt a férfi családi, baráti kapcsolataira, engedély nélkül lépett be élettársa felhasználói fiókjába az egyik közösségi oldalon, áttanulmányozta ismerőseivel folytatott beszélgetéseit, azok egy részéről fényképeket készített.

Kapcsolatuk egyre inkább megromlott. A férfi szakítani akart, de a nő különböző indokokkal, fenyegetésekkel manipulálta, csak azután hagyta el, hogy fizikailag is bántalmazta. A férfi ezt előre nem közölte, a nő amikor látta, hogy elköltözött közös lakásukból, találkozóra hívta a történtek megbeszélésére.

A férfi 2021. február 1-jén jelent meg a Kapás utcai lakásban, ahol nem megállapítható előzmények után a nő egy késsel és egy baltával rátámadt. A férfi a bántalmazás miatt a helyszínen meghalt. A vádlott ekkor felhívta apját, akinek elmondta, hogy gyilkolt és öngyilkosságra készül. Apja értesítette a rendőröket, akik a fürdőkádban találták meg a nyakán, illetve a csuklóján ejtett szúrt sérülésekkel, amelyek egyike sem ért ütő- vagy verőeret.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Az előkészítő ülésen a nő beismerte bűnösségét, de a tárgyaláshoz való jogáról nem mondott le. Ügyvédje többek között a korábban elkészített igazságügyi elmeorvos szakértői vélemény kiegészítését, illetve neurológus-, pszichiáter-, klinikofarmakológus szakértő kirendelését indítványozta. Az eljárás május 19-én a vádlott és szakértők meghallgatásával folytatódik

Ajánlott videó

Olvasói sztorik