Belföld

Lezárják a másfél kilométeres balatoni vízpartot, megszerzi a területet az állam az Erzsébet-táborok alapítványának

Varga György / MTI
Gyerekek sárkányhajóznak a Balatonon a fonyódligeti Erzsébet-táborban 2017. július 10-én.
Varga György / MTI
Gyerekek sárkányhajóznak a Balatonon a fonyódligeti Erzsébet-táborban 2017. július 10-én.

Lezárja a Fonyódligeti Erzsébet-tábor előtti vízparti területet az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány – tudta meg a 24.hu.

Több évtizedé járok ide pihenni a fákkal teli partszakaszra. Ez a nyugalom partja, megférnek itt egymás mellett a kutyások, a biciklisek és a horgászok is. A szépen fenntartott területen több vízi lejáró is van. A táborban nyaraló gyerekek és a sárkányhajók ütemes dobja pedig különleges hangulat biztosít a helynek

– mondta forrásunk a Fonyódligeti Erzsébet-tábor előtti 2,5 hektáros területről.

A végeláthatatlan balatoni partszakasszal, gyönyörű északi parti panorámával rendelkező táborhely másfél kilométer hosszan nyúlik el a Balaton mellett – emelik ki az Erzsébet-tábor honlapján.

A közös használatnak viszont az idei évben vége lesz. A tábor tulajdonosa, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány a 24.hu-val közölte, hogy

a tábor mellett közvetlenül elterülő partszakasz 2024-től a tábor területéhez tartozik, azt kizárólagosan a táborozók használhatják, ami tovább növeli a gyermekek táborozásának biztonságát.

Illusztráció a fonyódligeti helyszínről az Erzsébet-tábor oldaláról, a sárgával jelölt strandzónát tervezik lezárni

Az önkormányzatot is megkerestük, de válaszuk szerint nem tudnak a partszakasz lezárásáról. „A terület jelenleg önkormányzati tulajdon, nem tudunk annak tervezett lezárásáról” – állította Erdei Barnabás fonyódi alpolgármester.

A terület a tulajdoni lap szerint jelenleg valóban az önkormányzaté, de a fideszes vezetésű város elcseréli a vízparti területet az állammal. Az alpolgármester úgy fogalmazott, hogy „a törvény ereje megadja a lehetőséget az ingatlan cseréjére, de ez még nem történt meg. Az ingatlan kezelője jelenleg az alapítvány”.

A Magyar Közlöny 2023. december 20-i számában jelent meg az egyes gazdasági és vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosítása, melyben egyértelműbben fogalmaznak: „Az állam tulajdonában levő Fonyód belterület 10232/4 helyrajzi számú, kivett közpark megnevezésű ingatlant (…) a jövő nemzedékének védelme érdekében, gyermek- és ifjúsági programokban való részvétellel, gyermek- és ifjúsági táborok szervezésével összefüggő feladatok, valamint az ezekhez kapcsolódó szervezési, lebonyolítási, oktatási és képzésszervezési teendők ellátásának elősegítése érdekében ingyenesen az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány tulajdonába kell adni”.

Az önkormányzat a területért cserébe két külterületi és egy belterületi ingatlant kap. Az egyik nagy értékű, vízparti területnek tűnik, de hogy mit kezd ezekkel az önkormányzat, azt egyelőre nem tudni.

A szaggatott vonallal határolt, ugyancsak vízparti területet is megkapja majd az önkormányzat.

2019-ben egyébként a fonyódligeti Erzsébet-tábor szomszédságában elterülő vízparti területekből néhányat már megszerzett az alapítvány. Az akkori törvénymódosításban viszont még az szerepelt, az alapítványnak vállalnia kell, hogy nem akadályozza az önkormányzat tulajdonában álló, most lezárásra váró terület, azaz a „közpark-szabadstrand (…) megközelítését és rendeltetésszerű használatát”.

Úgy tudjuk, az alapítvány egy magánutat is igyekszik megszerezni a tábor környékén, Fonyód keleti végénél. A tábor mostani kerítése és a déli telekhatár között húzódik egy széles, aszfaltos út, amely egészen Balatonboglár határáig ér. Ezen autók és biciklik is közlekednek. Az út közforgalomtól el nem zárható, de információnk szerint a tábor vezetése már a kormányhivatalhoz és a városhoz is fordult az út lezárásának ötletével. Információnk szerint ehhez egyelőre nem járult hozzá sem az önkormányzat, sem a kormányhivatal. Az előbbi ezzel kapcsolatban most annyit írt, hogy

az Erzsébet-tábor déli oldalán található magánút lezárását tervezi a tulajdonosa, viszont továbbra is biztosított lesz a kerékpáros és a gyalogos forgalom.

Az alapítványt megkérdeztük arról, mikor zárják le a területet, illetve rákérdeztünk arra is, hogy értesítették-e az önkormányzatot a lezárásról, de ezekre a kérdéseinkre nem kaptunk választ.

A Fonyódligeti Erzsébet-tábor felújítását néhány évvel ezelőtt a Mészáros Lőrinc és családtagjai tulajdonában Fejér-B.Á.L. végezhette el nettó 4 milliárd 481 millió forintért. A területen egy sátortábort alakítottak ki, a gyerekek húszszemélyes jurtákban éjszakáznak. Az alapítvány elnökéről (akkori főtitkáráról), Hornyák Tiborról a 24.hu derítette ki 2017 nyarán, hogy napi 110 ezer forintért bérelt úszómedencés házat a Zánkával szomszédos Monoszlón úgy, hogy a táborban saját lakóépületet használhatott volna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik