Belföld

A rendőrség szerint nem voltak kiskorú lányok a tiszaföldvári borozóban, akiket a fideszes alpolgármester zaklathatott volna, mint a DK állítja

Feljelentést tett Mészáros Dávid, a Demokratikus Koalíció területi igazgatója Cseuz Zsolt, Tiszaföldvár volt fideszes alpolgármestere és egy vállalkozó barátja ellen, mert szerinte kiskorú lányokat zaklattak alsónadrágra vetkőzve a helyi Barcza Borozóban. A rendőrség szerint azonban semmilyen bizonyíték nem került elő, ami alátámasztaná, hogy bűncselekmény történt.

Múlt hétfőn hozott le egy videót a 444.hu arról, hogy egy helyi vállalkozó, Kiss Ferenc félmeztelenül Cseuz társaságában rugdossa a biztonsági okokból, miattuk lelakatolt borozó kapuját.

A politikus másnap egy Facebook-posztban bejelentette, hogy lemond az alpolgármesterségről, és azt írta, hogy „a hétvégén egy régóta húzódó, folyamatos provokációkkal és fenyegetésekkel teli magánügy következtében hibásan kezeltem a Barcza Borozóban történt eseményeket”.

A DK stábja február 27-én ellátogatott Tiszaföldvárra, és felkereste a balhé miatt lemondó fideszes politikust és a vállalkozót, de egyikük sem nyitott nekik ajtót. Ezt követően megkérdezték a kocsma melletti boltost, illetve az ivó mellett lakókat a botrányról, majd Mészáros másnap bement a rendőrségre, és feljelentette a két férfit. Mészáros azt állította, hogy egy általa meghallgatott személy azt mondta neki, tudomása van arról, hogy az alpolgármester és a barátja boxerre vetkőzve táncolt a kocsmában, kiskorú lányok jelenlétében.

Az elmondottak alapján a lányok nem értékelték a félmeztelen táncolást, és beszóltak az alpolgármesternek, és a barátjának, hogy «pedofideszesek». A beszólásokat követően alakult ki a híradóban is látott balhé

– fogalmazott a DK területi igazgatója, hozzátéve, hogy ez több bűncselekmény gyanúját is felveti. Ezért arra kérte a hatóságokat, járjanak el az ügyben. Azt azonban már nem tudta megmondani a rendőrségen, hogy ki mondta neki ezeket, mert nem kérdezte meg tőle a nevét és az adatait, és csak annyit tud róla, hogy a kocsma közelében lakik.

Cseuz szerint rágalom az egész. A Facebookon azt írta, hogy a videóban szereplő szemtanú „szomszéd” maga Mészáros Dávid, és ezt videókkal bizonyítani is tudja. A borozó tulajdonosa pedig igazolhatja, hogy egyetlen kiskorú vendége sem volt.

Megkerestük a rendőrséget, hogy megtudjuk, mi történt pontosan, és hol tart az ügy. Sipos-Kácsor Andrea, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense megkeresésünkre azt közölte, hogy a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság feljelentés-kiegészítést rendelt el az ügyben. Hozzátette,

a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a tiszaföldvári helyszínen nem tartózkodtak kiskorú lányok, valamint olyan információ sem merült fel az eset kapcsán, ami a bűncselekmény gyanúját alátámasztaná.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik