Belföld

„Levágták a nemi szervét, megsütötték és kutyákkal etették meg. Ilyen emberek vallanak ellenem” – a bíróságon vallott a szlovák alvilág hírhedt alakja

Néhány tanútól, aki engem bemártott hányingerem van, olyan aljas, mocskos, kegyetlen bűncselekményeket követtek el, nem is értem, hogyan hihet ilyen emberek szavának egyetlen nyomozó is

– mondta a bíróságon a Turek néven ismert D. Alex, a kilencvenes évek alvilágának hírhedt alakja, akit 2021-ben azért tartóztattak le, mert a gyanú szerint ő rendelte meg egykori barátja, Döcher György 1999-es meggyilkolását. A rendőrség korábbi közlése szerint Turek a szlovákiai magyar maffia vezérét, Sátor Lajost kérte meg, hogy segítsen végezni Döcherrel, míg ő ezért cserébe azt várta el D. Alextől, hogy hogy segítsen megölni dunaszerdahelyi riválisait, a Pápay-klán tagjait. Ez volt dunaszerdahelyi mészárlás, Európa legsúlyosabb maffialeszámolása, amely során Sátor Lajos emberei tíz embert lőttek halomra egy dunaszerdahelyi étteremben, köztük a klán vezérét, Pápay Tibort.

Letartóztatása után a bíróság nem engedte D. Alexnek, hogy óvadék ellenében bűnügyi felügyelet alatt, otthonában védekezzen, mivel a hatóság szerint nincs olyan legális, igazolható jövedeleme, amiből fedezni tudná az óvadék költségeit. A Blikk tudósítása szerint így most is videókapcsolaton keresztül jelentkezett be a távmeghallgatásra a sátoraljaújhelyi börtönből, a hatóságok elutasították hogy személyesen tegyen vallomást. D. Alex ezzel együtt végig cáfolta az ellene felhozott vádakat, és a szlovák és a magyar rendőrség koronatanúi ellen érvelt. Azt mondta például, hogy a szlovák rendőrség befolyásolta a tanúkat, hiszen a magyarajkú szlovák maffia börtönben levő tagjai köztudottan a titkosszolgálat és a rendőrség besúgói voltak. A konkrét állításokra reagálva megjegyezte, hogy nem veszhetett össze Döcherrel 1999-ben a közös játékgépes vállalkozásukon, mert ő csak 2004-ben kezdett el ezzel foglalkozni, továbbá hogy semmiképp nem találkozhatott 1999-ben Döcherrel a MOM parkban, hiszen azt csak 2001-ben nyitották meg.

Vallomása egy pontján a lap szerint aztán nekiment az ellene valló tanúknak, egyúttal a hatóságoknak is üzent, hogy miként hihetnek bármelyikük szavának:

Minden tanú hazudik, mindannyian börtönben vannak, ötévente másképp emlékeznek a dolgokra, úgy, ahogy azt valaki éppen kéri tőlük. Olyan kegyetlenségeket követtek el, amik alapján minden szavuk hiteltelen. Egyik haragosuknak, miután kivégezték, levágták a nemi szervét, megsütötték és kutyákkal etették meg. Ilyen emberek vallanak ellenem, hazug szavakkal!

A tárgyalás csütörtökön a Döcher-gyilkosság részleteinek kérdéseivel folytatódik. A vádlott egy korábbi vallomásában azt mondta, semmi indítéka és célja nem volt, hogy megölesse legjobb barátját, és el is sírta magát.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik