Főként a közelgő választásokról beszélt a kormánypártok Balatonalmádiban tartott kihelyezett frakcióülésén Orbán Viktor, írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a miniszterelnök beszédében szokás szerint kiemelt helyet kapott Brüsszel és a baloldal is, ám szót ejtett a kegyelmi ügyről is.
Orbán a képviselők előtt megköszönte a lemondott Novák Katalin és Varga Judit munkáját, és úgy fogalmazott:
lemondásuk helyes volt, és megerősít bennünket.
A miniszterelnök szerint „mindenki számára világossá vált, hogy gyermekvédelmi kérdésekben a nemzeti oldalon nincs kegyelem”.
Szerinte nem valamilyen probléma erőszakolta ki ezt a döntést, hanem egyszerűen hiba volt. – Azt, hogy miért következett be ez a hiba, az évértékelőn már elmondtam: a legmagasabb poszton is igaz, hogy senki nem lehet elég okos egyedül – fogalmazott Orbán.
A beszédet azzal zárta:
az európai parlamenti választást meg tudják és meg is fogják nyerni.
A miniszterelnök úgy véli, a nemzetközi környezet ebben az évben sokat változhat, „de júniusig ellenszélben fognak hajózni, ám a tapasztalt vitorlások szerint ez nem rossz, hanem jó, hisz a nemzetközi ellenszelet be tudják fogni a vitorlájukba”.