Belföld

Meghallgatták a titkosszolgálatok vezetőit Magyar Péter állításairól

MTI/Katona Tibor
MTI/Katona Tibor

A Nemzetbiztonsági Bizottság mai ülésén meghallgattuk valamennyi titkosszolgálat vezetőjét, több témában. Természetesen napirendre kerültek Magyar Péter sajtóban tett állításai is, melyek többi között arról szóltak, hogy a Karmelita kolostorban személyes találkozó keretében megfenyegették a titkosszolgálatok emberei, telefonját lehallgatják, személyét megfigyelés alatt tartják” – írta Facebook-posztjában Kocsis Máté.

A Fidesz frakcióvezetője a bejegyzésben úgy fogalmazott, „a Nemzetbiztonsági Bizottság tevékenysége, vizsgálatai, állásfoglalásai, döntései nem hiedelmekre, szóbeszédekre alapulnak, hanem tényekre”, ezért – a bizottság ellenzéki képviselőivel is egyetértésben – az alábbi tájékoztatást adta a testület tagjaként a mai meghallgatásról:

Műveleti feldolgozás nem zajlott Magyar Péterrel kapcsolatban, külső engedélyes eszköz használatára személyével összefüggésben nem került sor, illetve a hazai titkosszolgálatok egyetlen tagja sem folytatta le vele az általa említett személyes találkozót. Az ezzel ellentétes kijelentések nem fedik a valóságot.

Kapcsolódó
A parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnökével tárgyalt Magyar Péter
Sas Zoltán elnök a 24.hu-nak azt is elárulta, miről volt szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik