Csák János kulturális és innovációs miniszter növelni akarja a saját befolyását az NKA-ban és a kultúrstratégiai csúcsintézményekkel szemben – mondta a 24.hu kérdésére egy, a kultúrpolitikai folyamatokra rálátó forrás, aki korábban az egyik ilyen intézmény vezetője volt.
Ez annak kapcsán került elő, hogy az Index szerdán megírta: Csák János menesztette Bús Balázst, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnökét. A távozó alelnök később a nap folyamán a közösségi médiában már azt írta, ő maga kezdeményezte a felmentését, egyúttal bejelentette: újra elindul polgármester-jelöltként Óbudán az idei önkormányzati választásokon.
Bús 2006 és 2019 között már volt a kerület polgármestere, majd önkormányzati képviselője, 2010 és 2014 között pedig országgyűlési képviselőként is politizált a Fidesz-KDNP színeiben. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnökének még Kásler Miklós korábbi emberierőforrás-miniszer nevezte ki 2021-ben. Karrierjének emlékezetes állomása volt az is, hogy kinevezése után egy évvel később összeférhetetlenség miatt távozni kényszerült az önkormányzati képviselői tisztségéből.
Forrásunk szerint a kulturális területet is kezelő tárca vezetőjének befolyása a kulturális ágazat működésére jelentősen csökkent ahhoz képest, amilyen befolyása egy miniszternek még öt–tíz évvel ezelőtt volt. Ennek egyik oka, hogy a Nemzeti Kulturális Tanács 2020-as megalakulásával
Az Index csütörtökön igyekezett elejét venni azoknak a találgatásoknak, miszerint a Fideszen belüli hatalmi harc állhat Bús Balázs távozásának hátterében. Csák János minisztert idézve azt írták, a két szereplő között „nem volt semmilyen konfliktus vagy nézeteltérés”, hanem Bús Balázs jelezte, hogy az önkormányzati választásokra szeretne koncentrálni, és ezért kérte a felmentését. A lap a miniszterre hivatkozva azt is írta, „Bús Balázzsal jó barátságban vannak”, és mivel Bús régebb óta van a politikában, a miniszternek ilyen téren is a szövetségese.
Az NKA alelnöki tisztségét a Kulturális és Innovációs Minisztérium csütörtöki közleménye szerint Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár vesz át, amire L. Simon László államtitkársága óta nem volt példa. Ez a lépés szintén a tárca azon szándékát jelezheti, hogy erősebb befolyást kíván gyakorolni a kulturális pénzosztó szervezet felett.
Minden miniszter szeretne nyomot hagyni, eddig ő nem nyúlt igazából semmihez
– értékelte Csák János szerepét az egyik kultúrstratégiai csúcsintézménynél korábban vezető beosztásban dolgozó forrásunk. Szerinte Bús Balázs távozásához a tervezés alatt álló új kulturális törvény körüli vitának van köze, és közös megegyezéssel történhetett. Forrásunk szerint valószínűleg a törvénytervezet mostani szakaszában leültek megbeszélni a részleteket, és az alelnök szakmai kérdésekben nem érthetett egyet a miniszterrel, vagy nem akarta levezényelni a változásokat.
Az új kulturális törvény benyújtását forrásunk szerint a nyárra ígérték, így a részletekről már tavasszal lehetnek megállapodások. Csák János korábban nemzetközi szinten is elismert üzletember volt, nem kizárt, hogy ez az üzleti szemlélet köszön most vissza az NKA-hoz való hozzáállásban is – vélekedett forrásunk.
Bús Balázs távozásáról és az alakuló törvénytervezet részleteiről is érdeklődtünk a Kulturális és Innovációs Minisztériumnál, de cikkünk megjelenéséig nem reagáltak. Bús Balázst szintén kerestük, hogy távozásának körülményeiről kérdezzük, de a politikust nem sikerült elérnünk. Az ügyben kerestük L. Simon Lászlót a Nemzeti Múzeum korábbi főigazgatóját, egykori államtitkárt is, hogy a véleményét kérjük a fejleményekről, de jelezte: nem kíván reagálni.