K. Endre kegyelmi ügye az évek legnagyobb hazai botrányának bizonyult, melynek hatására Novák Katalin államfő mellett Varga Judit volt igazságügyi miniszer, a Fidesz európai parlamenti listavezető-aspiránsa is lemondásra kényszerült (utóbbi az országgyűlési mandátumáról). Ebben a felfokozott helyzetben végezte a 21 Kutatóközpont a budapesti közvélemény-kutatását reprezentatív mintán, melyben az ügy számos aspektusára rákérdeztek. A kutatói szempontból szerencsés időzítés nemcsak azt tette lehetővé, hogy egy nagy figyelmet kapó politikai eseményről a szokásosnál jobban informált választói közeg alkosson véleményt, hanem az államfő lemondásának számos rövid távú hatása közül is némelyik megbecsülhetővé vált ezáltal. Hozzá kell azonban tenni, hogy az ügy még messze nem ért véget az adatfelvétel lezárásakor, a hosszútávú hatásaira még egyáltalán nem következtethetünk.
A közvélemény-kutatás adatfelvétele az ügy kirobbanása után egy héttel, Orbán Viktor alkotmánymódosítási bejelentése után egy nappal kezdődött, és az államfő február 11-ei lemondása után két nappal ért véget. A kérdőív elején szabadszavas kérdésben érdeklődtek a választóknál arról, mit tartanak az elmúlt időszak legfontosabb politikai eseményének. A kérdésre válaszolók közel fele (45 százaléka) a kegyelmi ügyet vagy annak valamelyik folyományát jelölte meg, ami a válaszok kiemelkedő mértékű koncentrációjának számít az egyéb időszakokban feltett, hasonló kérdésekhez viszonyítva. Az ügy lefolyása, azon belül is Novák lemondásának hatása azonban tetten érhető az említések arányában: amíg a lemondás előtt a válaszadók 40 százaléka említette az ügyet, addig az államfő lemondását követő napokban 50 százalék fölé emelkedett ez az arány.
Ehhez képest kevésbé érződik a lemondás hatása az arra a kérdésre adott válaszokban, hogy milyen gyakran beszélgetett a válaszadó az ismerőseivel vagy a barátaival a kegyelmi ügyről. Ötös skálán kellett elhelyezni válaszukat, ahol az 1-es jelölte a semennyit, az 5-ös pedig a nagyon sokat választ. A válaszadóknak itt is közel fele (47 százaléka) adott 4-es és 5-ös értékelést a kérdésre, ami nagyságrendileg megegyezik a szabadszavas válaszokban az ügyet megjelölők arányával. Mindössze 20 százalék állította, hogy semennyit sem beszélgetett az ügyről, vagy nem is ismerte azt. Az ügy különösen az ellenzékiek körében bizonyult slágertémának, ebben a csoportban mindössze 13 százalék állította, hogy nem hallott vagy egyáltalán nem beszélgetett róla.
A kegyelmi ügy iránti érdeklődésnél talán fontosabb kérdés azonban Novák Katalin lemondásának megítélése, illetve a főszereplőről alkotott általános vélemény egy 1-től 5-ig tartó rokonszenv-skálán. Igazak lehetnek azok a spekulációk, miszerint a kormányközeli intézetek által végzett kutatások is szerepet játszottak az államfő lemondásában, ugyanis
A lemondásnak itt is tetten érhető egy (mérsékelt) hatása, ugyanis a lemondást követően 78 százalék helyezkedett egyetértő álláspontra a lemondást megelőző 73 százalékhoz képest.
Az ügy megítélésének leglátványosabb vetülete a (volt) államfő személyének megítélése. Viszonyításképpen érdemes felidézni a Medián tavaly márciusi kutatását, amely szerint Novák Katalin – az államfői hagyományoknak megfelelően – az ország valószínűleg legnépszerűbb politikusának és bizonyosan a legnépszerűbb női politikusának bizonyult a maga 54 százalékos népszerűségével. A jelen kutatásban a 21 Kutatóközpont ötpontos rokonszenv-skálán közelített a kérdéshez, és
(amelynek csak kis részét magyarázza az, hogy a budapesti, ellenzéki érzelműbb mintán amúgy is kedvezőtlenebb lett volna a kormánypárti államfő megítélése egy országos méréshez képest). Nováknak az összes válaszadó több, mint a fele (51 százaléka) adott 1-es értékelést, és az 5-ös skálán mindössze 2,3-as átlagpontot kapott (megint csak viszonyításképpen: a „mindenkori” sereghajtó Gyurcsány Ferencet 2-es átlagpontra értékelték a budapestiek, és 55 százalék adott 1-es értékelést a DK elnökének). A pártpreferencia szerinti bontásban látható, hogy az elutasítás mértéke nemcsak az ellenzékiek táborában elsöprő (ahol 82 százalék 1-es vagy 2-es osztályzatot adott), hanem a pártnélkülieknek is közel a háromnegyede (74 százaléka) hasonlóképpen vélekedett. A kormánypártiak 13 százaléka adott Nováknak 1-est, a fideszesek 3,8-as átlagpontja ugyanakkor azt mutatja, hogy a tábor nagy többsége azért továbbra is pozitívnak látja a tevékenységét, még ha feltehetően az ő körükben is tapasztalható volt visszaesés.
Végezetül a kutatók a lemondás közvetlen hatását is vizsgálták egy többváltozós statisztikai modell (az úgynevezett lineáris regresszió) segítségével, ahol az 1–5-ös skálán adott értékelés várható szintjét becsülték meg annak függvényében, hogy a válaszadó a lemondás előtt vagy utána szembesült a kérdéssel, miközben a válaszadók demográfiai jellemzőire és pártpreferenciájára is kontrolláltak. A modell eredménye alapján a teljes népességben nem mutatható ki szignifikáns hatás Novák Katalin megítélésére a lemondás következtében. Politikai blokkonként szegmentálva azonban látható, hogy a pártnélküliek táborában 0,7 ponttal kedvezőbb lett a (volt) államfő megítélése az 1–5-ös skálán azok között, akik a lemondás után szembesültek a kérdéssel (a kormánypártiak és az ellenzékiek, azaz a viszonylag erős pártkötődéssel rendelkezők körében nem mutatható ki hasonló hatás).
Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a lemondás pozitív (és kizárólag Novák megítélésére gyakorolt) rövidtávú hatása maximum enyhíteni tudta az üggyel és annak főszereplőjével kapcsolatos ellenérzéseket. Az ország nemrég még valószínűleg legnépszerűbb politikusa Budapesten annyira visszaesett, hogy
(39 százalékról 36 százalékra a pártot választani tudók körében). Ráadásul mindez csak az első hét termése, a válaszadók elsöprő többsége például még Magyar Péter Partizán-interjúja előtt válaszolt.
