Belföld

Megjelent Orbán Viktor határozata a csádi misszióról

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Az afrikai küldetéssel kapcsolatos adatok a törvény szerint harminc évig nem nyilvánosak.

Megjelent Orbán Viktor miniszterelnök határozata arról, hogy szülessen kormányközi megállapodás a Csádi Köztársaság területén állomásozó magyar kontingens jogállásáról, a katonai együttműködésről és segítségnyújtásról. A kormányfő a honvédelmi miniszter és a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztése alapján döntött.

A kormányfő a csádi kormánnyal előkészített kormányközi megállapodás véglegesítéséhez felhatalmazta a honvédelmi minisztert, hogy – az érintett miniszterekkel egyetértésben – a tárgyalásokon részt vevő személyeket kijelölje. Szalay-Bobrovniczky Kristóf vagy az általa kijelölt személy írhatja alá a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezetet, de Szijjártó Péternek kell kiadnia a megállapodáshoz szükséges meghatalmazást.

A megállapodás szövegét, tervezetként a honvédelmi miniszternek, a külgazdasági és külügyminiszternek, valamint az igazságügyi miniszternek kell a kormány elé terjesztenie. Közben megszületett Szalay-Bobrovniczky Kristóf hivatalos válasza arra, miért árulta el az Indexnek, hol szolgál hivatásos katonaként a miniszterelnök fia. Vadai Ágnes (DK) szerint ez ugyanis több kérdést is felvetett.

  • Milyen jogszabály, milyen indokok alapján hozta nyilvánosságra a Magyar Honvédség egy katonájának nevét, rendfokozatát és a csádi misszióban betöltött szerepét?
  • Mi indokolta, hogy az ön által megnevezett katona civil ruhában legyen jelen egy olyan tárgyaláson, ahol a hivatalos kép alapján a magyar delegáció többi tagja egyenruhát viselt?
  • Mi indokolta, hogy az ön által megnevezett katona tagja legyen, és civil ruhában legyen jelen Szijjártó Péter delegációjában?
  • Nem gondolja, hogy azzal, hogy nyilvánosságra hozta a Magyar Honvédség egy katonájának nevét, rendfokozatát és a csádi misszióban betöltött szerepét, ön megsértette a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvény 15. §-át?
  • Igaz az, hogy Szerbiához hasonlóan Csádban is magyar honvédségi eszközöket próbálnak eladni?

A honvédelmi miniszter csak annyit válaszolt, hogy a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló törvény 15. § 1 és 3 bekezdései rendelkeznek a honvédelmi érdekből nem nyilvános adatok kezeléséről.

A miniszter által idézett joghely szerint a honvédelmi szervezetek személyi állományára vonatkozó – a Honvédség védelmi képességének, hadrafoghatóságának biztosításával összefüggő – adatok honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből a keletkezésüktől számított harminc évig nem nyilvánosak. Ez vonatkozik a honvédelmi szervezet felépítésére, működésére, haditechnikai eszközeire és anyagaira is.

A jogszabály alapján ezen adatok megismerését azonban a honvédelemért felelős miniszter külön mérlegelés után engedélyezheti. Magának megtette. A Direkt36 közérdekű adatigénylését ugyanakkor az általa vezetett tárca korábban azzal hárította el, hogy „a csádi katonai misszióval kapcsolatos adatok a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvény 15. § (3) bekezdése értelmében nem nyilvánosak”.

Kapcsolódó
Direkt36: Orbán Gáspár állandó rejtőzködésben volt a csádi utakon
Megvan a magyarázat, miért hozakodott elő Szalay-Bobrovniczky Kristóf hirtelen Orbán századossal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik