Belföld

Novák Katalin hamarosan rendkívüli bejelentést tesz

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Frissítünk! Lemondott Novák Katalin

Kapcsolódó
Lemondott Novák Katalin
Belebukott a kegyelmi ügybe az államfő, aki bocsánatot kért, és azt mondta: hibázott. Schmitt Pál után ő már a második lemondásra kényszerülő köztársasági elnök az Orbán-korszakban.

Szombat délután jelent meg az M1 képernyőjén a következő felirat:

hamarosan Novák Katalin rendkívüli bejelentése az M1-en.

A bejelentésről természetesen azonnal beszámolunk.

A köztársasági elnök repülőgépe szombaton kora délután a vártnál korábban tért haza Katarból azután, hogy egyre nagyobb a felháborodás amiatt, hogy kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének, akit korábban azért ítéltek el, mert a pedofil bűncselekmények miatt elítélt igazgatónak segített, hogy a gyerekekre nyomást gyakorolva visszavonják vallomásukat.

Novák több tanácsadója távozott a posztjáról az elmúlt napokban, míg Orbán Viktor bejelentette, hogy alkotmánymódosítást kezdeményeznek, amellyel kizárják a lehetőségét, hogy kiskorúakkal szemben elkövetett bűncselekményekben bárki elnöki kegyelmet kapjon. Pénteken több ezren követelték Budapesten a köztársasági elnök lemondását és Varga Judit volt igazságügyminiszter a közéletből való távozását

Ajánlott videó

Olvasói sztorik