Belföld

A bíróság szerint nem lehet eltitkolni a tokaji kertekről készült 68 milliós „tudományos mű” tartalmát

Oláh Tibor / MTVA
Szőlőültetvények Tokaj-Hagyalján, Tarcal térségében.
Oláh Tibor / MTVA
Szőlőültetvények Tokaj-Hagyalján, Tarcal térségében.

A 24.hu-t képviselő Transparency International pert nyert a Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ) szemben. Az elsőfokú bíróság döntése szerint a Magyar Kertörökség Alapítványnak (MKA) ki kell adnia a Tokaj-Hegyalja kertörökségéről és kertpotenciáljáról – elvileg – elkészült tudományos művet.

Egyelőre nem állíthatjuk, hogy a 68 millió forint közpénzből megrendelt dolgozat már biztosan elkészült, mert egyrészt a per során ezt a dokumentumot az MTÜ nem csatolta, másrészt egyelőre nem adják ki, az első fokú bíróság ezt elrendelő ítéletét ugyanis megfellebbezte a turisztikai ügynökség.

Tavaly nyár végén számoltunk be arról, hogy az MKA-nak 68 millió forintos támogatást ítélt meg az MTÜ Tokaj-Hegyalja desztináció kertörökségének és kertpotenciáljának stratégiai tárgyú tudományos mű megalkotása és a kapcsolódó előterjesztés előkészítő anyagának elkészítése címen. A támogatás azért is érdekes, mert

Guller Zoltán egyrészt az MTÜ igazgatóságának elnöke, másrészt az ügynökségtől a támogatást elnyerő MKA egyik kuratóriumi tagja.

A tudományos mű elkészítésére szűkös határidőt szabtak: a szerződést 2023. június 7-ei keltezéssel kötötték meg, a teljesítési határidőt pedig szeptember 30. napjával állapították meg. Októberben közérdekű adatigényléssel kértük ki az állami turisztikai ügynökségtől a tanulmányt, de arra hivatkozva nem adták ki, hogy a dokumentum döntés megalapozását szolgáló adatokat tartalmaz.

Ezt követően a Transparency International Magyarország vitte tovább az ügyet, a korrupcióellenes szervezet a bíróságon próbálta meg kiperelni az írást. A bíróság az alperes által hivatkozott három elutasítási indokból egyiket sem találta alaposnak. A tudományosnak nevezett mű döntéselőkészítő mivoltát nem tudta bizonyítani az ügynökség, miután be sem csatolta a dokumentumot, így a bíróság ezt az érvet érdemben nem is tudta vizsgálni.

Az MTÜ a bíróságon arra is hivatkozott, hogy a kiadni kért tanulmány szerzői jogi oltalom alá tartozik. A bíróság megállapítása szerint viszont attól, hogy valami szerzői jogi oltalom alatt áll, még lehet közérdekű adat, vagyis ez önmagában nem indokolja a megismerés megtagadását.

A bíróság első fokon arra kötelezte a turisztikai ügynökséget, hogy adja ki a dokumentumot, az MTÜ azonban fellebbezett a döntéssel szemben.

A bírósági döntés napján késő este egyébként interjú jelent meg a Mandineren az alapítvány elnökével, Herczeg Ágnessel. Herczeg a perről nem ejtett szót, de azt állította, hogy

Egy 300 oldalas tanulmányt tettünk le az asztalra, a határidők betartásával, amelynek során több mint 30 helyszínt mértünk fel, minősítettünk és ezek alapján fogalmaztuk meg, hogy a Tokaj-Hegyalján kialakult borturizmushoz hogyan kapcsolható a kertturizmus, és milyen stratégiai lépések kellenek a hálózatosítás megteremtéséhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik