Belföld

Kiskorúakat csábított el egy férfi, az egyik 13 éves lánnyal le is feküdt

Vádat emelt a Szentendrei Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki kiskorú lányokat csábított el közösségi platformokon. Értesüléseink szerint a férfi az egyik 13 éves áldozatával többször is lefeküdt.

Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy öt és fél év szabadságvesztést és hat év közügyektől eltiltást kért azzal, hogy végleges hatállyal tiltsák el minden olyan foglalkozástól, és tevékenységtől, ahol 18 év alatti személlyel kapcsolatba kerülhet.

A vádirat szerint a férfi az egyik közösségi platformon több kiskorú lányt próbált meg elcsábítani. A harmincas évei elején járó férfi több profillal is regisztrált az egyik közösségi oldalra, ahol magát tizenévesnek adta ki és 2018 tavasza és 2020 nyara között több tizennegyedik életévét be nem töltött lánnyal is felvette a kapcsolatot.

 A csetelések során a sértettek bizalmába férkőzött, majd arra próbálta őket rávenni, hogy küldjenek neki intim képeket, amire a megkeresett lányok egy része hajlandó is volt. De olyan is előfordult, hogy olyan videót küldött egy lánynak kérés nélkül, amin maszturbál. A vádlott a levelezésekben többször is arra kérte a lányokat, hogy találkozzanak vele személyesen és létesítsenek szexuális kapcsolatot, amiért akár fizetne is.

A vádirat úgy fogalmazott, hogy 2018 nyarán az egyik sértettnél a férfinak sikerült elérnie, hogy találkozzanak két-három alkalommal szexuális együttlét céljából. A szentendrei ügyészség szeméremsértés vétsége, valamint többrendbeli gyermekpornográfia és szexuális visszaélés bűntette miatt állítja bíróság elé a férfit.

Megkérdeztük az ügyészt, hogy miért nem vádolták meg szexuális erőszakkal is a férfit, miután az le is feküdt áldozatával. Azt a választ kaptuk, hogy azért, mert a lány azt mondta a férfinak, hogy 13 éves, és az ő beleegyezésével történt az együttlét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik