Belföld

Önkormányzati lakást kap Terézvárosban a házomlásban súlyosan megsérült balerina

A budapesti terézvárosi önkormányzat lakást biztosít a Jókai utcai házomlásban megsérült balettművésznek – jelentette be csütörtökön Soproni Tamás, a kerület polgármestere.

A momentumos politikus felidézte, hogy Tóth Nikolett, az Operettszínház balerinája Terézvárosban élt és dolgozott, amikor 2022 nyarán egy leomló ház maga alá temette és súlyos sérüléseket szenvedett. Sokáig élet-halál között lebegett, majd miután felébredt a kómából, azzal kellett szembesülnie, hogy kerekesszékbe kényszerült.

A táncművész csütörtökön a Blikknek arról beszélt, hogy édesanyjával el kellett költözniük hatodik kerületi, harmadik emeleti lakásukból és most egy drága zuglói albérletben élnek, mert az akadálymentesített.

A kerületi polgármester erre úgy reagált, hogy már korábban is felajánlották Nikolettnek és édesanyjának, hogy az önkormányzat egy olyan lakást biztosít nekik, amely a megváltozott igényeket minden tekintetben kielégíti.

Könnyen megközelíthető, akadálymentes, speciális kialakítású lakásra van szükség, ahol a hölgy a megváltozott életkörülményei ellenére önálló életvitelt folytathat. Több ingatlant is megmutatunk a családnak, ma is egyeztetünk, és remélem, hogy hamarosan azzal a hírrel jöhetünk, hogy Nikolett ismét közöttünk, Terézvárosban élhet. Ez egyrészt öröm nekünk, mert segíthetünk, másrészt ismét abban a kerületben élhet, melyet szeret, melyhez ezer szállal kötődik –

írta Soproni, hozzátéve, hogy amennyiben sikerül megtalálni a minden tekintetben megfelelő lakást, az önkormányzat vállalja a szükséges felújítást és az átalakítási munkák elvégzését is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik