Belföld

Kamu munkáltatói igazolásokkal akart milliós kölcsönhöz jutni 42 munkanélküli Kecskeméten

Negyvenketten akartak hamis munkáltatói igazolásokkal és bankszámla kivonatokkal kölcsönhöz jutni Kecskeméten. Kettejüknek sikerült is felvennie az igényelt összeget. A Kecskeméti Járási Ügyészség csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt állítja bíróság elé a 42 kölcsönigénylőt.

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a pénzt felvevő személyekre felfüggesztett szabadságvesztést, a másik negyven személyre pedig pénzbüntetést, illetve közérdekű munkabüntetést kértek.

A vádirat szerint a vádlottak 2020 januárjában jelentek meg a kölcsönök nyújtásával foglalkozó, országos lefedettségű pénzügyi intézmény kecskeméti hitelpontjában, hogy kölcsönhöz jussanak.

Úgy akartak pénzhez jutni, hogy az igényelt összeget ténylegesen nem akarták visszafizetni és lehetőségük sem volt erre. A terheltek mindegyike 30 havi futamidőre 1 – 1,5 millió forint kölcsönhöz akart jutni.

A munkahellyel és rendszeres jövedelemmel ténylegesen nem rendelkező hitelfelvevők különböző cégeket jelöltek meg valótlanul az ügyfél információs adatlapon, volt aki takarítóként, hentesként, targoncásként, vagy éppen sövényvágóként dolgozott a kitöltött papírok szerint. Hogy igazolják a fizetőképességüket, még hamis munkáltatói igazolásokat is beadtak a cégek nevében.

Többen ezen felül a munkabér átutalásról hamis bankszámla kivonat másolatot is csatoltak, igazolandó a havi jövedelmüket vagy akár a cafeteria jóváírást. A pénzügyi vállalkozás két kivétellel felismerte a vádlottak csalárd szándékát a dokumentumok felülvizsgálata során.

Két esetben azonban helyt adtak a kérelemnek, s 1,2 illetve 1,5 millió forintot folyósították a kölcsönvevőknek, akik a mai napig nem kezdték meg a kölcsönök törlesztését. Az ügyészség két férfit csalás bűntette, 40 személyt pedig csalás bűntettének kísérlete miatt állítja bíróóság elé, valamennyiüket emellett hamis magánokirat felhasználásának vétségével is vádolja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik